Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Diószegi ismét nyert

Diószegi ismét nyert Kovászna megye

A hétvégén kilencedik alkalommal megrendezett Gastropan fesztivál, ahol pékségek, cukrászatok és éttermek versengenek, illetve állítanak ki, ismét nagy sikereket hozott az egyetlen háromszéki résztvevőnek, a sepsiszentgyörgyi Diószegi pékségnek: három első és egy harmadik díjjal tért haza Nagyszebenből.

Azt egy korábbi cikkünkben már elárultuk, hogy mivel készültek megmérkőzni, azóta az is kiderült, hogy szinte mindegyik termékük, amellyel beneveztek a versenyekre, nyert a maga mezőnyében. Kiállítóként ezúttal nem szerepeltek, hiszen így is rengeteg időt-energiát felemészt egy részvétel – indokolta az eddigiektől eltérő távolmaradást a cégtulajdonos, Diószegi László. Csütörtökön a csokoládé-díszmunkák mezőnyében aratták az első háromszéki érdekeltségű győzelmet, a mozifilmek, mozitörténet témában Farkas Ferenc, a Diószegi cukrászda mestercukrászának a műve jelentette az első cseppet a díjesőben.

Ahhoz képest, hogy a Gastropan kiállításon mintegy százharmincan vettek részt, kevesen vállalták a megméretést ebben a kategóriában, mindössze tizenvalahány résztvevő. Az igazi belga csokoládéból készült kompozíció témáját a James Bond-filmek ihlették, minden színész szerepelt benne, aki az 55 év folyamán valaha is játszotta a főszerepet. A háromhetes munkát igénylő alkotásból egy töredéket megőriz alkotója emlékül, a maradékot pedig beolvasztják – árulta el Farkas Ferenc, aki módszeresen feszegeti saját határait ezzel a vetélkedővel.

Pénteken a pékségek harca zajlott, a legjobb (nagy mennyiségben forgalmazott) ipari kenyér, illetve a legjobb kézműves (napi 100 kilónál kisebb mennyiségben gyártott) kenyér címéért versengtek. Az előbbi kategóriában a Diószegi pékség barna pityókás kenyere nyert. Említésre méltó, hogy a harmadik helyen szintén székely kenyér, a csíkszeredai Bocskor pékség Napkenyere végzett.
A kézműves kenyér kategóriában fordult a sorrend, első lett a Bocskor pékség rozskenyere, harmadik a Diószegi  pékség 48 órás kovásszal készült, sokmagvas kenyere.

A kenyértésztából készült díszmunka kategóriában szintén sepsiszentgyörgyi győzelem született. Az ősz vidéken című kreáció vitte el a pálmát, amely tulajdonképpen egy szüreti jelenet, készítője szintén Farkas Ferenc. Az ő neve a péksütemény kategória győzteseinek listáján is szerepel, a 3. helyen, a zsűri kegyeit egy tökmagos-kapros kosárkával nyerte el, cukkinivel, sárgarépával megrakva, sajtkrémmel töltve.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük