Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csodára nem számítanak

„Mindenkinek meg kell értenie, még Románia elnökének is, hogy akkor van a romániai magyarság helyzete rendezve, ha mi úgy érezzük, hogy minket tisztelnek, és ha mi jól érezzük magunkat ebben az országban” – fogalmazott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester Klaus Johannis elnök mára tervezett székelyföldi látogatása kapcsán.

A mai találkozótól Sepsiszentgyörgy polgármestere nem remél nagy eredményeket. „Én javíthatatlan optimista vagyok, de csodákra nem számítok ebben az országban”, mondta a városvezető. Antal azt is elmondta, a magyar közösséget foglalkoztató problémákról fognak beszélni az államfővel. „Minden olyan kérdésről, amely az erdélyi magyarságot foglalkoztatja, és minden olyan problémáról, amely az erdélyi magyarok megmaradását és fejlődését érinti” – hangsúlyozta. 

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Facebook-oldalán osztotta meg véleményét az államfői látogatásról, megjegyezve, hogy az államelnöki választások után Klaus Johannist nagy szimpátiával várták Székelyföldön, de aztán „ez a várakozás alábbhagyott”. „Egyrészt, mert elfelejtette a székelyeket az államelnök. Legalábbis azt hittük. Aztán olvastuk, hogy mégsem felejtett el, de olyan furcsán nyilatkozott rólunk, hogy csak kapkodtuk a fejünk” – írja a tanácselnök.

Tamás szerint a megbeszélések során a háromszéki elöljárók tájékoztatni fogják az államfőt mindarról, amit Székelyföld és Románia jövőjéről gondolnak, hiszen van néhány kérdés, amit „határozottan” másként látnak, és ezekben szeretnék nyomatékosítani az álláspontjukat. Ezen kérdések között említi például az anyanyelv- és szimbólumhasználatot, de „nyilván” ki fognak térni az államelnöknek a magyar közösséggel kapcsolatos kijelentéseire is, illetve arra is, hogy ő volt az, aki visszavonta Tőkés László állami kitüntetését. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 18., 11:12
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Most 10 perce jelentette ki Klaus Johannis allamfo Hargita megyei latogatasa alkalmabol,idezem:”Autonomia pe criterii etnice nu este de dorit”.Most mar lathatjatok „kedves”Udmr,hogy hova vezet a megalkuvo sunyi politikatok.Az ellenfellel nem targyalni,nem sunyi modon alkudozni,nem kunyeralni,hanem harcolni kell.Ezt oseink is tudtak,csak ti nem akarjatok megerteni.Ezek nem a barataink.Mert ilyenek akik ilyen lekezelo,gyalazatos modon,ilyen bizalmatlanul,ilyen masodrangu allampolgarkent kezelik a magyarokat azok nem lehetnek a barataink.Ebredjetek mar fol vegre es ne azt nezzetek,hogy mennyi penzt csinaltatok idaig az ellenfellel,hanem a magyarsag valos erdeket es jogait helyezzetek napirendre,hogy ne valljatok sajat nepetek gyulolt politikusaiva.A kommentemet sem muszaly vitrinbe tegyetek,hisz nektek vezetoknek szol,csak hallgassatok mar vegre a jo szora es alljatok a nepetek oldalara.Ertsetek mar meg vegre,hogy a szabadsagot nem kerik,nem kolduljak!A szabadsagot ELVESZIK!!Azt ingyen senki nem fogja adni nekunk,sem ajandekba,sem csak ugy potyara.Istent arra kerem,hogy hozza mar meg az eszeteket,a batorsagotokat es fokeppen a szilard ez hatarozott itelokepessegeteket ebben a temaban.Osszefogassal es kemeny follepessel,kitarto szolidaritassal sokkal tobbet lehet elerni.(Orban Viktornak is be lehet mutatni ezt a kommentet Tusvanyoson.Az o velemenyere is kivancsiak vagyunk)Isten aldd meg a magyart!

  • User
    Dátum: 2017. július 18., 13:00
    ÉRTÉKELÉS: -13

    A maguk ravasz vezetöjök jol fere vezedtek a nepet a sajat erdekükert.A MAGUK POLGARMESTERÜK az is egy etnik meg
    hozza egy roma szarmazasu de ha ö magyarnak erzi magat hat igy egyel több.Magu is az utolsok csak aszt irnak ki ami fere
    vezetik a hatramaradottakat,Az a cseled kinezesu irojuk hat mit tud.Haboru nelkül nincs autonomia mar pedig a nagy
    hatalmak nem mennek haboruba egy kicsi tatomanyert.

  • User
    Dátum: 2017. július 18., 15:10
    ÉRTÉKELÉS: 16

    A masodik kommentelonek.”Draga ” roman mostohatestverem!A te fajtad ment-e haboruba olyan helyekre ahol semmi koze nem volna a haboruhoz.Talan Afganisztan vagy Irak,fenyegette a te orszagodat?!Haborut uzent volna Romanianak.Nem!De a te fajtad megis ott lofral az amcsik kozott mint valami piszlikutya amelyik csak akkor ugat meg harap ha a nagykutyakat a hata mogott erzi.Ugyhogy en a te helyedbe nem lennek olyan biztos abban amit a kommentedbe irtal.

  • User
    Dátum: 2017. július 18., 16:06
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Ja.Meg valami mig elfelejtenem.Amig a tieid Afganisztanba egy idegen ugyert harcolnak addig a szovetsegeseitek(azok a rablok)szetlopjak az orszagodat mire a katonaitok leszerelnek.Ezert erdemes harcolni.Nem?!