Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csattogó szélben élt élet

Csattogó szélben élt élet Kovászna megye

Újabb nevek kerültek fel a város nagy becsületben tartott polgárainak tablójára. A vasárnap délben tartott ünnepi tanácsülésen Sepsiszentgyörgy tanácsa Farkas Árpád költőnek és Ioan Cucu ortodox lelkésznek fejezte ki elismerését.

Miután Sztakics Éva alpolgármester asszony üdvözölte a jelenlévőket, köztük Szentgyörgy testvértelepüléseinek küldöttségeit, valamint a korábbi években hasonló elismerésben részesülteket, Nemes Levente Pro Urbe díjas színművész szavalta el Farkas Árpád Erdélyi asszonyok című versét, majd Antal Árpád András polgármester közölte, hogy a városi tanács határozata alapján a pénz és taps nélkül végzett munkájukért, életművükért idei díjazottakként kik vehetik át a díszoklevelet és emlékérmet.
Ungvári Rebeka, a Székely Mikó Kollégium kilencedikes diáklánya Farkas Árpád Avaron című költeményét mondta el, mielőtt Bogdán László író, költő felolvasta volna a költőtársa laudációját, „aki 50 éve ad jelentést a város és a vidék helyzetének változásáról”. A polgármester ehhez személyes vallomásként hozzáfűzte: annak idején kicsengetési kártyáján a díjazottól idézte, hogy „Élni a hó alatt is lehet, de csattogó szélben érdemesebb.” Ma is ez a két sor testesíti meg számára a kisebbségi lét lényegét, és sűríti magába az elmúlt száz esztendőt – mondta.
Farkas Árpád díszoklevelére nyolc érdem került fel, többek között tulajdonosa félelmet nem ismerő emberi tartása, illetve „…a reményalagutakért, a szavak gyönyörű hálójával körbeszőtt szülőföldért, a fél évszázada hűségesen szolgált Sepsiszentgyörgyért, a Forrástól a teljes költői kiforrásig megtett egyéni irodalmi útjáért, a világ magyarságának asztalára letett Háromszékért” került be a Pro Urbe díjasok társaságába.
Kissé hosszúra sikeredett Rodica Pârvan városi tanácsos Ioan Cucut méltató beszéde, mely elsősorban a 47 éve szolgáló lelkész misszi­ós munkáját, közösség- és templomépítő erényeit részletezte. Antal Árpád ezt is kiegészítette: Ioan Cucu az itt szolgáló ortodox egyházi képviselők közül az egyetlen, aki megtanult magyarul, és rendszeresen részt vett az ökumenikus istentiszteleteken, ezáltal is szolgálva a város nemzetiségeinek közeledését – méltatta sajátos szempontból a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fóruma igazgatótanácsának jelöltjét. Miután mindkét kitüntetett megköszönte az elismerést, Kerezsi Csanád, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja énekelte Paul Constantin Doináját, majd Dancs Annamari az édesapja, Dancs Árpád által megzenésített Háromszéki piros Párizs című Farkas Árpád-költeményt adta elő nagy sikerrel. Igazán szép pillanat volt mindkét produkció, méltón zárták az ünnepélyt. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük