Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Civil kézre adnák

Mint arról már korábban beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal vendégeként és egyben partnereként elemezte a helyi kóborkutya-jelenséget a hét éve Németországban élő Horia Kraus, a szépmezői kutyamenhely megálmodója, illetve jelentős ideig működtetője, aki külföldi tapasztalatait osztotta meg nemcsak a városvezetéssel, de a lakossági fórumon jelenlévőkkel is.
Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere kérdéseinkre elmondta, már szétosztották, postaládákba kerültek a Horia Kraus által vezetett Nez Perce állatvédő alapítvány költségén kinyomtatott, különféle információkat tartalmazó kétnyelvű szórólapok, a lakossági fórum viszont sikeresebb lehetett volna, ha több érdeklődő jelenik meg.
– Nagyon kutyaszeretők, főként hölgyek jelentek meg a fórumon, akikről hamar kiderült, hogy túlzottan elfogultak kutyaügyben. Hatékonyabb lett volna a beszélgetés, ha más nézeteket valló személyek is eljönnek – magyarázta.
Elmondta, a Horia Kraus-szal való beszélgetés után továbbra is tisztázásra vár, hogy jövőtől civil szervezet működtesse-e a szépmezői kutyamenhelyet vagy cég, továbbá a kutyaadó bevezetése is felmerült.
– Magát a menhelyet civil kézbe kéne adni, hiszen nem mindegy, hogy valaki szereti-e a négylábúakat, vagy csupán a fizetés miatt, munkaszerződés ellenében kezeli az utcáról befogott ebeket. A befogást továbbra is „köztisztasági feladatként” lehetne elképzelni – véli Tóth-Birtan, hangsúlyozva, hogy meglátása szerint „az állatszeretet egyelőre nem a legmagasabb szinten van jelen a menhelyen”.
Gond viszont, hogy még nem találtak olyan civil szervezetet, amelyik az említett feladatkört magára vállalhatná, pedig legkésőbb januárban ildomos lenne „rendezni” ezt a kérdést. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük