Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Büntetőeljárás indulhat!

Büntetőeljárás indulhat! Kovászna megye

Belléreket buktatott és buktatna le a megyei állategészségügyi igazgatóság: az illetékesek elmondták, hogy a sertéspestis miatti szükségállapot tükrében büntetőeljárás is indulhat azon kereskedők ellen, akik hatósági engedély nélkül forgalmaznak sertéseket.

Mint arról már beszámoltunk, országos szinten járványtani vöröskód-protokoll lépett érvénybe a Tulcea megyében megjelenő, többtucat gazdaságot érintő, több száz állatot elpusztító, illetve fejét már Szatmáron is felütő sertéspestis miatt.
Ennek tükrében dr. Sikó Barabási Sándor háromszéki főállatorvos elmondta, az utóbbi másfél hónapban két, sertésekkel feketéző személyt is lefüleltek, bírságoltak.
– Egy gazdaságban a sertéseknél megjelent egy szokatlan betegség. Helyszíneléskor harminc, egy helyről származó malacot azonosítottunk. Faggatózásunkra kiderült, hogy az illető feketén vásárolta az állatokat. A rendőrséggel, csendőrséggel együttműködésben, a leírások alapján hamar kiderült a feketéző személy kiléte, akit bírságoltunk. De akadt olyan eset is, hogy az éppen lebukott személy árulta el a másik feketéző társát, hogy miért csak őt bírságoljuk, amikor ez és ez a személy is ugyanezt csinálja – avatott be a részletekbe dr. Sikó.
Írásos, névvel ellátott feljelentésekre is vizsgálódnak, de vannak esetek, amikor közúti balesetben buknak le a szabálytalankodók. Legutóbb kedden reggel, Nyújtódon történt ilyen baleset, ahol hat lovat szállító járgány karambolozott: ezekről is kiderült utólag, hogy nagy valószínűséggel „bellérlovak”.
A bírság ilyenkor amúgy 600–1200 lejt kóstál, ám a szakember hangsúlyozta, az országban dúló sertéspestis tükrében jelenleg a feketézők a járvány terjesztésében való cinkossággal is vádolhatók, ez pedig már büntetőeljárást von maga után.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. június 28., 21:55
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Büntetni tudnak de az nem baj, hogy 2honapja fülszamozott borjura nem tudnak utlevelet adni csak a vallukat vonogatjak. Az a kifogas hogy bukarest nem valaszol. Ezért nem jar büntetes?