Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bukarest gyengüljön!

A tavaly novemberi székelyudvarhelyi találkozó után múlt héten második alkalommal ültek össze a székelyföldi magyar városok polgármesterei, ezúttal Csíkszeredában. Az önkormányzati gazdálkodáson túl a térségfejlesztésről, szimbólumhasználatról, a sportrendezvényekről, valamint az együttműködés lehetőségeiről is szó esett.

A találkozót követően Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Kossuth Rádiónak kifejtette, az, hogy mennyire lesz versenyképes Székelyföld, nagymértékben függ attól, miként teljesítenek a városok, milyen szinten tudnak együtt gondolkodni, együttműködni a városvezetők, nyilván megyevezetők és községvezetők is. „Úgy érzem, egy jó folyamat indult el a 2016-os önkormányzati választások után is az újonnan megválasztott polgármesterek között, és bízom benne, hogy ennek a folyamatnak a nyertesei a székelyföldi emberek lesznek” – mondta.
Az elöljáró szerint vagy nagyon sok jogszabályt kellene megváltoztatni, vagy egyet elfogadni. „Ez az egy arról szólna, hogy Székelyföld önálló módon gazdálkodhasson a saját erőforrásaival, és azon belül akkor majd oldjuk meg mi az ügyes-bajos dolgainkat – fogalmazott. – Ugye Romániának van egy új kormánya. Nem tudjuk még pontosan, abból a nagyon sok szándékból és nyilatkozatból, ami a kampányban elhangzott, mi az, amit meg is akarnak valósítani. Van jó néhány olyan elképzelés, amit mi is fontosnak tartunk. Azt szoktuk mondani, hogy Bukarestet kell leépíteni, és a régiókat kell megerősíteni. Ebben a pillanatban úgy érezzük, vannak partnereink a fővárosban, és lehet, hogy a következő hónapokban sikerül ott néhány olyan döntést elfogadni, ami arról szól, hogy Bukarest gyengüljön, a régiók, a megyék, a városok, községek erősödjenek.” <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük