Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bellértől malacot ne vegyünk!

Bellértől malacot ne vegyünk! Kovászna megye

Középajtán találkoztak tegnap Erdővidék polgármesterei. A találkozó egyik fő témája a sertéspestis volt, melynek helyzetéről Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvos tájékoztatta a jelenlevőket. Szóba került a Baróton épülő, hivatásos egységet kiszolgáló tűzoltóállomás helyzete is, illetve az ott majd alkalmazásra kerülő személyzet képzésének kérdése – erről egy későbbi cikkünkben számolunk be.
A találkozón jelen volt a megyetanács elnöke, Tamás Sándor, Grüman Róbert alelnök, valamint a főállatorvos mellett Könczei Csaba, a megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője is, továbbá Simtea Adrian őrnagy, a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság parancsnoka.
A polgármesterek érdeklődésére, hogy változott-e valami, illetve, hogy mi várható sertéspestis-ügyben megyénkben, Sikó Barabási Sándor azt válaszolta, hogy a biológia nem számtan, hogy előre kiszámíthatóak legyenek a dolgok, ám megjegyezte, mintha egy kicsit csillapodott volna a járvány, a korábbi napi több tucatnyihoz képest az országban most „csupán” napi 8–10 új esetet jeleznek.
Úgy fogalmazott, hogy jómaga nem a Tulcea megyei beteg vaddisznóktól fél, hogy idehozzák a járványt, hanem sokkal inkább a felelőtlen, meggondolatlan embe­rek­től, akik kihozzák a disznóhúst, és vele együtt a pestis vírusát a járvány sújtotta övezetből. Ugyanis a vírus, mint hangsúlyozta, akár 2–3 évig is elél, még a lefagyasztott húsban is. „Ha a fagyasztott húsból kicsurgott véres levet kiöntjük udvarunkra, ahol disznóink is járnak, garantáltan elkapják a betegséget” – mondta. Kifejtette, hogy Buzău megyében is úgy terjedt el a betegség, hogy a Tulcea megyei rokonok disznóhúsból kóstolót vittek az ottaniaknak, ezért arra figyelmeztetett, hogy más megyéből, ismeretlentől, avagy bellérektől malacot, süldőt ne vegyünk, és disznóhúst se vásároljunk ismeretlentől. Másrészt arra kérte a polgármestereket, akik még nem tették meg, hogy jelöljenek ki egy helyet, ahova a beteg állatokat el lehet majd ásni, ha ne adj’ Isten nálunk is felüti fejét a járvány, ne kelljen akkor kapkodni.
Részletezte, hogy jelenleg minden állatvásár le van tiltva, és figyelmeztette az elöljárókat, ne tegyenek úgy, mint Bodzaforduló polgármestere, aki a megyei állategészségügy megkérdezése nélkül felszabadította a helységben levő baromfi piacot.
– Nem szabadíthatjuk fel a vásárokat, mert nem tudhatjuk mit hoznak oda – érvelt.
Egy, a juhokat és kecskéket fenyegető betegségről is beszélt: a kiskérődzők pestise Bulgáriában szedi áldozatait. Az első gócok Burgas városa körül jelentek meg, az ország délkeleti részén, ám a járvány gyorsan halad észak felé, mostanra már elérte Közép-Bulgáriát. „Magas elhullással jár ez a betegség is, de ennek van védőoltása” – je­gyezte meg. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük