Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az unió élvonalában

Az unió élvonalában Kovászna megye

Háromszéken akár sikeres is lehetne a Válaszd a juhot elnevezésű, Petre Daea mezőgazdasági miniszter által kezdeményezett, a juhhúsfogyasztást serkentő kampány, derült ki a dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvossal folytatott beszélgetésünk során.

Daea miniszter elképzelése szerint jövő év folyamán minden megyeszékhelyen a juhtenyésztők számára speciális piacokat létesítenének, ezzel népszerűsítve a hazai juhhúsfogyasztást. Dr. Sikó Barabási Sándor érdeklődésünkre emlékeztetett, egykor Kilyén és Sepsiszentgyörgy között, a „gödörben” működött hasonló piac, ám nem volt kereslet, így megállt a tevékenység.
– Az új helyszín mindenképpen be kell legyen kerítve, a vízellátás is elengedhetetlen, illetve olyan helyet kell kialakítani, ahová a trágya összegyűjthető a nap végén. Egy irodahelység is szükséges az állatok eladása utáni átíratások lebonyolítására – magyarázta.

A szakember meglátása szerint inkább a „juhos területeken”, Kovászna vidékén lenne hatékony a piac, hiszen ott nagyobb a juhállomány.
– Érdeklődő lenne, hiszen jelen pillanatban is durván 230 ezer juh van a megyében, a gazdák többsége pedig ráállt a fajtenyésztésre. A bárányok nemcsak húsvétkor népszerűek, sőt, az igazi haszon az exportban rejlik, a gazdák arab államokba viszik a jószágokat, de krumpliszedéskor is sok juhot levágnak, egyes gazdálkodók így oldják meg a napszámosok etetését – részletezte.
Háromszéken nincs olyan hivatalos hely, ahonnan helyi juhhúst lehetne beszerezni, a három működő vágóhídból is csupán egynek van állandó engedélye juhvágásra. Épp emiatt az illetékesek azon iparkodnak, hogy kisvágóhidak, családi konyhák (gasztronómiai pontok) létrehozását népszerűsítsék.

A hazai juhhúsfogyasztás 2016-ban 2,6 kg-ot tett ki lakosonként – legalábbis a szaktárca adatai szerint, mert az Országos Statisztikai Intézet úgy tudja, 2,2 kg jutott egy főre. De mindenképpen jónak nevezhető uniós viszonylatban (az EU-ban az átlagfogyasztás 2 kg/fő volt, a legmagasabb – 2,9 kg/lakos – pedig Franciaországban). A hazai fogyasztás fedezése érdekében Magyarországról, Spanyolországból, Görögországból és Ausztriából importálunk juhhúst és abból előállított készítményeket, a jóféle juhkolbászért viszont így Törcsvárig kell utazni, ahol 40 lejért mérik kilóját.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. november 8., 6:52
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez egy nagy hulyeseg,ha diszno karajt akarunk vasarolni sem kell specialis piacra mernni es a ganyeban botorkalni,miert nincs igy ez a juh hussal is? Folyamatosan kellene legyen juh hus es TISZTA juhturo legalabb a nagyaruhazakban,hamar a Csobanok orszaga vagyunk.

  • User
    Dátum: 2017. november 8., 9:04
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Nem kell biztatni ezt a birka nepet arra,hogy a juhot valasszak. Ok mar azt valasztottak amikor elmentek szavazni es a PSD-re meg az UDMR-re adtak le a voksukat. Ilyen birka gondolkodasu Mezogazdasagi Minisztere mint DAIA (Oaia) soha nem volt meg Romanianak. Beeee,beee…..

  • User
    Dátum: 2017. november 8., 21:46
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A 230000 juh az szép szám,de a legtöbb köcsög juhász azért kap szubvenciót,h a mi földjeinken etesse a juhait! Sokuknak annyi földjük nincs ahová gödröcskét kaparjon mind a macska!