Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az újrakezdés lehetősége

Az újrakezdés lehetősége Kovászna megye

Nappali foglalkoztató és anyás központot adtak át tegnap Sepsiszentgyörgyön. A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósághoz tartozó, Gödri Ferenc utcai intézményt a Munkaügyi Minisztérium és Kovászna Megye Tanácsa támogatásával újították fel.

Vass Mária igazgatónő elmondta, nem volt zökkenőmentes ez a közel 5 éves folyamat, a felújított intézmény földszintjén rendezték be a 3 év feletti gyermekeket fogadó, 28 helyes nappali központot, míg a manzárdban alakították ki az anyás központot, ahol 6 fiatal anya és 11 gyerek befogadására van lehetőség – itt a leányanyák átmenetileg meghúzódhatnak, míg újraépítik életüket a központ munkatársainak segítségével.

A megnyitón szintén jelenlévő Tamás Sándor megyetanácselnök elmondta, a megye összköltségvetésének több mint egyharmadát fordítja a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatására, a gyermekvédelem keretében ellátottak száma is folyamatosan nő, jelenleg 1700 gyermeket látnak el. A beruházás értéke 582 ezer lej volt, 85 százalékát a Munkaügyi Minisztérium, 15 százalékát Kovászna Megye Tanácsa finanszírozta, az épület udvarát a Deichmann cipőbolthálózat által adományozott 10 ezer euróból tették rendbe.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük