Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az aradi vértanúkra emlékezünk

* Szombaton, október 6-án 12 órától az aradi vértanúkra emlékeznek Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál. Beszédet mond Benkő Erika, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki parlamenti képviselője, melyet a Székely Mikó Kollégium diákjainak műsora követ. Ft. Szabó Lajos római katolikus kanonok áldása, a koszorúk elhelyezése és a himnuszok eléneklése után az egybegyűltek levonulnak az Erzsébet parkba, a 1848–’49-es szabadságharc honvéd emlékművéhez, ahol a Cantus Firmus vegyeskar énekel. A megemlékezést a kegyelet virágainak elhelyezése zárja.
* Kézdivásárhelyen a megemlékezést hagyományosan a Nagy Mózes Elméleti Líceum udvarán tartják ma 14 órától. A műsort a Nagy Mózes Gimnázium, valamint a Református Kollégium tanárai és diákjai közösen állítják össze, és ebbe kapcsolódik be évek óta a város önkormányzata. Az esemény koszorúzással ér véget az iskola egykori tanára, az aradi vértanúk gyóntatópapja, Sujánszky Euszták emlékplakettje előtt.
* Kovásznán szombaton 18 órától a központi református templomkertben hajtank főt az aradi tizenhármak előtt. Az esemény főszónoka Balogh Zoltán esperes. Közreműködik a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, a református férfidalárda, valamint a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ zenekara.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük