Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Átadták az iskolatáskákat

Átadták az iskolatáskákat Kovászna megye

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Kovászna megyei önkormányzat a 2017–2018-as tanév kezdetén is iskolatáskát és tanfelszerelést ajándékoz az előkészítő osztályosoknak. A kislányok és kisfiúk különböző színű, azaz piros vagy kék, illetve pöttyös táskákat kapnak az idén.

Henning László alelnök kezdeményezésére 2012-ben indította útjára a megyei tanács az iskolatáska-programot, amelynek célja, hogy segítse az iskolába induló diákok tanévkezdését. Idén 2050 előkészítő csoportos kisdiák kaphat kisfüzetet, tolltartót, színes ceruzát, szendvicstartót és graffiti ceruzát tartalmazó iskolatáskát, mondta Tamás Sándor megyetanácselnök a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, ahol az oktatási intézmények vezetői átvették az ajándékcsomagokat is. „A tanárok, szülők, gyerekek véleménye szerint osztatlan sikernek örvend ez a kezdeményezés, és ez okból fordítottunk évről évre egy picivel több pénzt erre a programra”, mondta Tamás, aki szerint az idén 21 ezer lejt irányoztak elő e célra.

Kiderült, hogy Sepsiszentgyörgyön a Váradi József Általános Iskolában kezdi a tanévet a legtöbb előkészítős diák (120) és a speciális iskolában a legkevesebb (6). Vidéki viszonylatban legtöbben az árapataki Romulus Cioflec Általános Iskolában (114 diák), legkevesebben pedig a kökösi Gábor Áron Általános Iskolában (6 diák) és a málnási Tőkés József Iskolában (6 diák).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások