Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Áradat utáni talpra állás

Áradat utáni talpra állás Kovászna megye

Oroszfaluban hétfőn a lakosok az árvíz nyomait takarították az udvarokról, míg a tűzoltóság a pincékből szivattyúzta ki a minduntalan visszaszivárgó vizet. Az okozott károkról és a kártérítésről az érintettektől és Kézdivásárhely elöljárójától érdeklődtünk.
Oroszfaluban az árvíz által sújtott Bem József utca lakosai udvaraikat takarították ottjártunkkor. „A 91. szám melletti kerítésnél folyt be az utcába a patak, nem értem, miért nem emelnek egy partmagasító gátat, hiszen áradáskor mindig itt önt ki a víz”, adott hangot elégedetlenségének egy nevét nem vállaló lakos. Bár a tűzoltóság az igénylők pincéiből kiszivattyúzta a vizet, többen a kerteket, illetve a pincéket elöntő víz apadását várták. „Hiába szivattyúznák ki, amíg a patak szintje nem apad le kellőképpen, úgyis visszaszivárog”, vélték többen is.
Móré Ferencnek a kerítését nyomta be az áradás. „A kert és a pince is tele van vízzel, de az felszárad. Ezzel a kerttel azonban nincs mit kezdeni”, panaszolta. Leg­inkább a 89. szám alatti házat sújtotta az árvíz, ahol a lakásba is befolyt. „A homokzsákokat raktuk éppen, amikor a barátnőm szólt, hogy a pincébe befolyt a víz. Mire a házat megkerültem, a lakás is úszott. Az udvaron combközépig ért a víz, míg odabent jó húsz centi magasságig”, mutatta a víz nyomait Ambrus Levente. „Tavasz óta ezer eurót fektettem a ház felújításába, a szalagparkettát sikerült kimenekítenem, de újra kell meszelni az egészet, és ki tudja, a falak mennyire károsulnak a felszívott víztől”, töprengett. Hozzátette, „szombaton segített volna az egész falu, de hol zsák nem volt, hol meg homok”. (Derzsi Gyula alpolgármester egész szombaton a kritikus zónában tartózkodott, elmondása szerint 2500 homokzsákot használtak fel – szerk.)
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a lakosok panaszait hallgatta ottjártunkkor. „Bár a sportszállóban bárkit el tudtunk volna szállásolni szükség esetén, szerencsére senkit nem kellett kitelepíteni. Többnyire mellékhelyiségek, illetve pincék teltek fel vízzel, és a múlt héten korszerűsített út ment tönkre. Jelenleg az iszapot hordatjuk el, és hozzálátunk az út ismételt felújításához”, taglalta a tennivalókat.
Arra a felvetésünkre, hogy a mederszabályozási munkálatokat több lakos kritizálta, úgy vélvén, az érintett szakaszon partmagasító gátat kellett volna emelni, az elöljáró leszögezte: „Az idősebbek azt mondják, itt ekkora víz nem volt soha, és ha nem erősítették volna meg a medret, úgy vélem, Oroszfalut elvitte volna a víz. Ami a gátakat illeti, a karbantartásuk és építésük egyaránt a vízügy feladata. A múltkori esőzésekkor is jeleztük, hogy az új part több helyen megszakadt, és azt az ígéretet kaptuk, hogy a hibákat kijavítják, ám ez mindmáig várat magára. A decentralizáció eredményeként a Kovászna megyei vízügy Vâlcea megyéből várja a jóváhagyást és a pénzt a munkálatok elvégzésére.”
Hozzátette, már vasárnap értesítették a lakosságot, hogy nyújtsanak be kéréseket kártérítésre. „Az erre szakosodott bizottság nemsokára (tegnap – szerk.) összeül, és kiszáll terepre a károk felmérésére, ezeket összesítjük, és várjuk a folytatást”, summázott a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 3., 18:11
    ÉRTÉKELÉS: -1

    HA HA HA milyen mese meskete, NEM , HA NEM LOPTAK VOLNA EL AZ ERDOT AKKOR NEM KELLETT VOLNA SZABALYOZNI , mert tudtommal terdig jartak vizben OROSZFALUBAN tehat megjarta a viz magat, ennyit a hires szabalyozasrol !!!! ES TOVABB NE MESELYENEK elegem volt az UDEMERAJOS mesekbol !!!

  • User
    Dátum: 2018. július 6., 23:12
    ÉRTÉKELÉS: -1

    nade azertazert nagyo t
    feszitetek a tuzoltokis a mentesben nezni a patak tulsofelerol hogy zsenvednek a szerencsetlen gyermek es a ket felnot a derekigero vizben a mehkaptarokal netan a csonakokatsetalni vitek- vagy az volt fontosab hogy akolegajuk kapujaeloti sancbol a vizetzsivatyuzak vagy lehetfeltek hogy elsulyed a csonakjuk vagy vartak hogy valamejikukot sodorja a viz magaval csak roviden enyit a mentesrol