Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Antal perekre számít

„Választási békeperiódusban” újra napirendre tűzi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az utcanevek kérdését. Ellenben Antal Árpád arra számít, hogy a prefektus ezúttal is akadályokat gördít a kezdeményezés elé, újabb vitákat generálva a városháza és a kormányhivatal között.

Sepsiszentgyörgy polgármestere újságírói kérdésre válaszolva sajtótájékoztatóján elmondta, nem mondtak le arról, hogy néhány utca nevén változtassanak. Megjegyezte, ez egy többrétegű probléma, hiszen egyrészt vannak olyan utcák, amelyeknek nincsen nevük, és ezt muszáj megoldani, másrészt pedig az önkormányzatnak az a szándéka, hogy megváltoztasson utcaneveket. „Ez egy folyamatosan bővülő város, különböző városrendezési terveket fogadunk el, új utcák alakulnak ki, és ezeknek nevet kell adni, hiszen, ha nincs név, akkor nincs cím”, magyarázta Antal Árpád.

A városvezető ugyanakkor leszögezte, eddig is ezt vallotta, és most is csak azt tudja mondani, hogy nem tudja a kormányhivatal annyiszor megtámadni az önkormányzat döntéseit, mint ahányszor el tudják fogadni, és nyilván ebben „a választási békeperiódusban” újra napirendre tűzik ezt a kérdést. A törvény ugyanis előírja, hogy a választások előtt és után mennyi idővel nem lehet utcaneveken változtatni, ám ez most lehetséges. „Tehát a törvény ezt biztosítja, de nyilván a törvény őre ezt másképp gondolja, és ebből megint perek, viták és ellentétek lesznek. Azonban továbbra is úgy vélem, hogy azoknak kell eldönteni azt, hogy Sepsiszentgyörgyön egy térnek és egy utcának mi legyen a neve, akiket a szentgyörgyi emberek megválasztottak, és nem pedig egy olyan embernek, akit Bukarestből neveztek ki”, nyomatékosította Antal. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük