Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Adminisztratív és pénzügyek

Adminisztratív és pénzügyek Kovászna megye

Költségvetés-kiigazítások, tagsági díjak befizetése, tisztségjegyzékek jóváhagyása szerepelt többek között Kovászna megye tanácsa rendes augusztusi ülésének napirendjén.
A testület befoglalta saját költségvetésébe azt a pénzösszeget, amit a kormány utalt át az árvízkárok részleges enyhítésére. Az összeget már korábban megkapta a megye, azt elnöki rendelettel átvették, ám a törvényes eljárás szerint ezt utólag a tanácsnak is jóvá kell hagynia.
A testület kiigazította a megyei érdekeltségű közintézmények 2018-as költségvetését, jóváhagyta a második negyedévi számlákat, illetve befoglalta a költségvetésbe a magyar kormány által a Háromszék Táncegyüttes támogatására kiutalt összeget.
Jóváhagyták a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház tisztségjegyzékét. Elhangzott: a megyei tanácsnál és annak 13 alárendelt intézményénél dolgozó 1.719 munkavállaló több mint fele, 940 személy a megyei kórház alkalmazottja. Ugyancsak a megyei kórházzal kapcsolatban hagytak jóvá egy 1,5 millió eurós pályázatot, amellyel a sürgősség fizikai kiterjesztését oldanák meg, illetve egy másik, Hargita megye tanácsával és az egészségügyi minisztériummal közösen összeállított pályázatot, amellyel részben megtérítenék az utóbbi időben orvosi felszerelésre költött összeget. A tanács átadott egy négyszobás tömbházlakást a gyerekjogvédelemtől a kórháznak, hogy abban szolgálati lakást alakítson ki, mert „hál istennek jönnek a fiatal orvosok”.
A tanács egyetértett azzal, hogy az intézmény befizesse a 2018-as költségvetési évre vonatkozó tagsági díjat a Sepsi SIC-be. Ezzel kapcsolatban Fazakas Péter néppárti tanácsos azt vetette fel, hogy a csapat „igazán szép eredményeket” ért el, de „nem ártana”, ha egy beszámolót is tartanának, hogy mire ment el az a „mégiscsak szép összeg”, amit a tanács tesz be tagságdíjként a társulásba.
– Ugyanakkor hiányolom, hogy most már mindjárt tíz éve folyik ez a dolog, és mégsem látszik, hogy valaki utánpótlás-neveléssel is foglalkozna, hogy helyi lányok is játszhassanak a csapatban – mondta az EMNP képviselője.
A megyei tanács elnöke „jogosnak” ítélte a felvetést.
– Mostanában Sepsiszentgyörgyről irányítjuk a romániai kosárlabda ritmusát, és tudomásom szerint idéntől több helyi fiatal is játszik majd a csapatban, de valóban az lesz a legjobb, ha a jövő tanácsülésre bekéretjük a klub illetékesét, hogy tartson egy beszámolót a pénz elköltésének módjáról – mondta Tamás Sándor.
A tanács jóváhagyta a Természetvédelmi és Hegyimentő Megyei Központ tisztségjegyzékét, és elhangzott: a hétfőn, a Bodok-csúcson átadott menedékhelyet a szolgálat tartja karban, de arra kérik, akik a mindig nyitva álló házikót igénybe veszik, hogy „ügyeljenek rá”.
Döntöttek arról, hogy felújítják a szállodaként is használt Árkosi Felnőtt Oktatási Központ fürdőit, meghatározták az intézmény gépkocsijainak üzemanyagkvótáját, illetve megyei rangra emelték a Gelence községen áthaladó út három kilométeres szakaszát, hogy azt teljes egészében felújítsák. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük