Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A víz még mindig úr

A víz még mindig úr Kovászna megye

A hétvégén Köpec térségében még mindig megfigyelés alatt tartották a hatóságok az Olt gátjait, a folyó nagyot apadt, a közvetlen veszély elmúlt. A Kormos-patak szintje is lecsökkent, vize azonban ott maradt a földeken, hetekbe telhet a felszáradás. Ez a patak okozott nagy károkat Barót és Ágostonfalva között, de Felsőrákoson is.

Szombat délelőttre annyira visszahúzódott a víz a Barót és Köpec közötti útról, hogy meg lehetett nyitni rajta a forgalmat. Igaz, egy szakaszon még átfolyás volt, itt rendőrök irányítottak, és csak egy sávon lehetett közlekedni.

A Kormos-patak kiöntése okozta károkat egyelőre még mindenki csak saccolja. Marián István, a Rika Sporthorgász Egyesület igazgatója bő ötvenezer lejes veszteségről beszélt, az általuk kezelt, Barót és Ágostonfalva között levő Pumpaházi horgásztavat ugyanis teljesen elöntötte az áradat. Épp nemrég telepítettek halakat a tóba, a parton ott volt az őrházuk, azt feldöntötte a víz, benne iratokkal, egyéb javakkal. Legutoljára 2010-ben szembesültek hasonló helyzettel, akkor három év kellett az egyesületnek a talpra álláshoz.

– Most is talpra állunk. Egyesületünk négyszáz tagjának nem mondhatjuk azt, hogy ennyi volt, nem csináljuk tovább. Megyünk előre – mondta az igazgató bizakodva.
Ugyancsak Barót és Ágostonfalva között volt farmja a baróti Vitalite Kft.-nek is, épp a tó mellett. Bár az ár gyorsan jött, az állatokat szerencsére sikerült kimenekíteniük, Ágostonfalván találtak számukra szálláshelyet.

De minden egyéb, a takarmány és a gépek odavesztek. A kár itt is hatalmas. A vállalkozást vezető család egyik tagja, Málnási Krisztina hálás azoknak, akik segítettek, először a mentésben, majd a kimenekített állatok takarmánnyal való ellátásában. „Szeretném mindenkinek megköszönni a sok segítséget és jóakaratot. Édesapám nevében is, mert ő most egy nehéz betegségből próbál felépülni. Nagyon sok jólelkű és jóakaratú embert ismerhettem meg most ez alkalommal, ami mindannyiunknak erőt adott” – írta a közösségi oldalra.

Felsőrákost még mindig csak a „technika” út felöl lehetett szombaton megközelíteni, de ezt az utat is nagyon megrongálta az ár. A falu jobboldali első öt házát ezúttal is telibe kapta a víz. Az itt lakó Karácsony Mihályt 2010-ben úgy találtuk, hogy mindene elázva az udvaron volt, ahogy most is. A háza mellett levő sánc vezeti le a falu vizét a közeli Kormosba, de a gátban az átfolyó gyűrű alacsonyan van, és ha megnő a patakban a víz, akkor nem a sánc vize folyik a patakba, hanem fordítva: a patak vize a sáncba és az itteni házakba.

– Meg kellene emelni ennek az átfolyó gyűrűnek a szintjét – javasolta a megoldást panaszáradat közepette.

A múlt héten, mint ismeretes, a köpeci, és Barót környéki árvízhelyzetet miniszterek és megyénk vezetői is szemrevételezték: a Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztérium honlapján közlemény mutat rá, hogy az elkövetkezőkben fel kell mérni a teendőket, és meg kell hozni a szükséges intézkedéseket azért, hogy a veszélyes árvízhelyzet ne ismétlődjön meg Köpec térségében. A közlemény nem részletezi, de reménykedjünk, hogy nemcsak az Olt gátjainak megerősítésére, hanem a Kormos „ráncba szedésére” is gondoltak, látván, hogy ez a patak mekkora mennyiségű vizet tudott itt az emberek kárára felgyűjteni.

A rendőrségtől érkező folyamatos útinfó szerint továbbra is le van zárva a forgalom a 131-es megyei úton Barót és Ágostonfalva között, a 38-as községi úton a megyei úttal való kereszteződéstől Felsőrákosig, ahol másfél kilométeren megrongálták az utat az áradások. Barót és Köpec között egy sávon zajlik a forgalom, egy húszméteres szakaszon még víz borítja az úttestet.

Vasárnap a Katasztrófavédelem Megyei Bizottsága rendkívüli ülésén a köpeci helyzetről tanácskozott, döntésük értelmében megszűntetik a készültségi helyzetet, a lakosság kilakoltatása sem indokolt már, de a csendőrök és tűzoltók még tegnap is résen voltak a kritikus pontokon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük