Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A trójai faló

A trójai faló Kovászna megye

Az állami alkalmazottak fizetését szabályozó, egységesnek nevezett bértörvény nem egyéb, mint egy trójai faló, amely számos kellemetlen meglepetést rejt – hangoztatták tegnap az Alfa szakszervezeti szövetséghez tartozó Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezet képviselői. Az érdekképviselet ma sztrájkőrséget áll Bukarestben, az egészségügyi minisztérium előtt.

A szakszervezet képviselői szerint, ha a bértörvényt a terveknek megfelelően 2018. január 1-jétől alkalmazzák, akkor az egészségügyben dolgozó alkalmazottaknak nemhogy nem nő, hanem egyenesen csökkenni fog a fizetése. Sorin Văcăruş, a szakszervezet társelnöke bizonyíték gyanánt két kifizetési nyugtát adott át a sajtónak, amelyben összehasonlították egy asszisztensnő és egy orvos idei, augusztusi fizetését azzal, amit a 153-as törvény alkalmazása után 2018 augusztusában kapnának.

A szimuláció szerint az asszisztensnő, aki idén augusztusban 2058 lejes bruttó fizetés mellett pótlékokkal és ebédjeggyel 2948 lejt kapott, jövő augusztusban, a „béremelés” után, 2573 lejes bruttó fizetés mellett 1893 lejt vinne haza. Ugyanebben az esetben egy orvosnak, aki idén 6160 lejt kapott kézbe, jövőre 4147 lejre „emelkedik” a fizetése. Ebbe beleszámították azt is, hogy elveszik a havi 20 darab, 15 lejes ebédjegyet is. A szakszervezetet „nem érdekli” az, hogy – elvben – az új törvény évente két minimálbérnek megfelelő ételpótlékot biztosít a közalkalmazottaknak, mert ez az előírás csak 2018. december 1-jétől érvényes, és így 11 hónapig nem kapnak semmit.

Az érdekvédelmi szervezet a fentiek miatt elfogadhatatlannak tartja, hogy a társadalombiztosítást átterheljék a munkáltatóról a munkavállalóra. Ugyanakkor követelik, hogy folytassák a kollektív munkaszerződés megkötése ügyében félbemaradt tárgyalásokat.

– A jogszabály visszavezetné a rabszolgatartó rendszert az egészségügyben. Az orvosokat ugyanis ismét arra kötelezné, hogy annyi ügyeletet teljesítsenek, ahányat a menedzser kiszab rájuk, amiért annyit fizet, amennyit akar, vagy amennyit a költségvetése enged – magyarázza Sorin Văcăruş.

A szakszervezet Kovászna megyei fiókja egy autóbusznyi emberrel képviselteti magát a mai, bukaresti tüntetésen. Văcăruş azt mondja, hogyha követeléseik süket fülekre találnak, akkor elkerülhetetlen lesz még idén egy általános sztrájk kirobbantása. Abban bízik, hogy a többi állami alkalmazottat képviselő érdekvédelmi szervezet is „felébred”, elolvassák figyelmesen, hogy miként „emelkednek” majd a bérek, és csatlakoznak a tiltakozáshoz.

Bong Vilmos, az Alfa Kartell Kovászna megyei elnöke szerint „beérett” az utóbbi idők román kormányai által képviselt gazdaságpolitika: az országot lassan elhagyja az aktív munkaerő. Már most alig lehet egy „normális” mesterembert, orvost, mérnököt, vagy tanárt találni, ezért azokat kell még jobban kizsákmányolni, akik maradtak. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások