Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tanácsosok beleszólnának

A tanácsosok beleszólnának Kovászna megye

Négy határozattervezet révén is a város és a megyei tanács közötti lehetséges együttműködésről egyeztek tegnap Barót város tanácsosai.

A megyei tanács által kiírt pályázatokról van szó, melyek segítségével Baróton, esetleg a hozzátartozó falvakon játszótereket, orvosi rendelőket, sportlétesítményeket, illetve művelődési házakat újítanának fel. A feltételek szerint a megyei tanács a javításokhoz szükséges összegek felét állná, játszóterek esetén legfeljebb 5000, más létesítményeknél legfeljebb 10 ezer lejt, a többi pénzt a város kellene előteremtse.

Lázár-Kiss Barna polgármester elmondta, a korábbi években a város már bekapcsolódott ezekbe a pályázatokba, így újítottak többek között a köpeci, felsőrákosi vagy a bodosi kultúrotthonon, tavaly először pedig egy orvosi rendelőt is sikerült ezen pályázatok révén rendbe tenni.

Az ülésen nem nevesítették, hogy milyen létesítmények felújítására pályáznának ezúttal, amit Nagy István tanácsos szóvá is tett:

– Jó lenne egy ütemterv – mondta, – hogy tudjuk, melyik évben mit javítunk, nem egyébért, hátha valamelyik tanácsosnak lenne ezzel kapcsolatosan egy jó ötlete.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük