Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Székely Szabadság Napja

A Székely Szabadság Napja Kovászna megye

Békésen, de határozottan, a székely ember méltóságával kell megemlékezni idén is a Székely Szabadság Napján. Március 10-én Sepsiszentgyörgyről, de Kézdivásárhelyről, Kovásznáról, Barótról, Illyefalváról, Uzonból és Ozsdoláról is indulnak buszok Marosvásárhelyre, a székely vértanúk postaréti emlékművéhez.

Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tájékoztatási alelnöke egy tegnapi sajtóértekezleten elmondta: fiatalos arculatra váltottak az idén, mert az autonómiáért való küzdelmet a mai fiataloknak kell átvenniük. Hozzátette: Európa több országából, eddig kilenc helyről kaptak visszajelzést, hogy szolidaritási tüntetést tartanak március 10-én, ezek közül kiemelt helyszín a budapesti Hősök tere. Tulit Attila, az SZNT alelnöke elmondta: írásos levélváltásra került sor a csendőrség képviselőjével, abban bíznak, hogy nem lesz semmilyen probléma sem a megemlékezésen, sem az azt követő tiltakozó felvonuláson.

Gazda Zoltán főszervező kifejtette: a program három részből áll. A postaréti megemlékezésből, ide meghívást és beszédidőt kaptak a romániai magyar pártok képviselői is, a város központjába tartó tiltakozó felvonulásból és a kultúrpalotában sorra kerülő Gábor Áron-díj­átadóból, ez utóbbit idén az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselője veheti át.   
 Ezt megelőzően, Sepsiszentgyörgyön 10 óra 30 perckor kerül sor megemlékező ünnepségre. Beszédet mond Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. A kulturális műsorról a Kónya Ádám Művelődési Ház férfikara gondoskodik, áldást mond Bancea Gábor református lelkipásztor. A megemlékezés után a buszok a Daczó utcából indulnak Marosvásárhelyre. Az utazási költségekhez önkéntesen lehet hozzájárulni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük