Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A nők másodkézből öltöznek

A nők másodkézből öltöznek Kovászna megye

A turkálók a legjobb lelőhelyei a különleges, egyedi ruhadaraboknak, és nem utolsósorban olcsók is az ott forgalmazott ruhák – vallják azok, akik ezekből a boltokból öltözködnek, nem törődve azokkal, akik szerint az ilyen kereskedések a szegénység bizonyítványai. Sepsiszentgyörgyön is számos turkáló várja ügyfeleit, a választék pedig igencsak széles.
Kilós és darabáras, világmárkákkal ellátott luxusturit és akár tervezői darabokat rejtő outlet üzleteket is találni Sepsiszentgyörgyön, ahonnan a megyeszékhelyi nők többsége öltözik. Városunkban számos turkáló található, csak a főtéren tíz ilyen bolt közül lehet választani. Barabás Lenke, az egyik központi turkáló munkatársa megkeresésünkre elmondta: az elmúlt években nőtt a kínálat a használtruha-boltban, most már kéthetente kapnak kétmázsányi árut, amit aztán kiválogatnak és feláraznak.
A ruhaneműk között neves márkákat, de kínai holmit is lehet találni, ezek leginkább árban különböznek. Az árut a szomszédos Brassó megyéből szerzik be, zsákokban érkezik, amit aztán az üzlet munkatársai válogatnak át, a szebb darabokat kivasalják, és úgy teszik vállfára. Az olcsóbb kategóriába tartozó darabokat tárolókba pakolják, ezek ára banikba kerül. Kovács Kinga két second-hand boltot is üzemeltet a városban, meglátása szerint pedig teljesen megváltozott ezen üzletek megítélése az elmúlt években. Míg a kilencvenes évek elején a turkálóból vásárlást a szegénység fokmérőjének tekintették, ma már az számít elitnek, ha valaki talál egy különleges, egyedi darabot. „Külföldön nagyon trendi turkálóból öltözni, ott úgy látják, a stílusos öltözködés mellett ez, illetve felvásárló központokba leadni a jó minőségű, használt ruhát egyfajta újrahasznosítást is jelent. Ugyanakkor amiért a legtöbben szeretnek turiból öltözni az az, hogy az itt vásárolt ruhadarabok nem jönnek szembe minden sarkon, és sokszor tartósabbak is, mint az újonnan vásárolt öltözködési kellékek” – mondja Kovács Kinga.
Vásárlókból pedig nincs hiány, annál is inkább, mert a turkálók különböző akciókkal várják őket: több helyen naponta vannak leárazások, olyan üzlet is akad, ahol egy-egy kiválasztott napon minden ruhadarab mindössze egy lejbe kerül. Somogyi Ágnes rendszeres látogatójuk, mint mondja, a second hand boltokból sokkal olcsóbban és stílusosabban lehet öltözködni, és a leárazásokra is érdemes figyelni. Havonta átlagosan 200-300 lejt fordít ruhavásárlásra, de ebből az egész család felöltözik.
A second hand üzletekben az árak jóval az áruházakban árusított cikkek árai alatt vannak, itt olykor tizedannyiért lehet egy jó minőségű ruhaneműhöz jutni. Ugyanakkor a márkás ruhák itt is drágábbak, viszont egyediek, mondják a turkálók szerelmesei. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük