Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A közembert védenék

A közembert védenék Kovászna megye

Sepsiszentgyörgyön is az utcára vonultak tegnap az igazságszolgáltatásban dolgozók. Szerda délelőtt mintegy 20 bíró és ügyész vonult ki a törvényszék épülete elé, hogy tiltakozzanak a büntetőtörvénykönyvek tervezett módosításai ellen.

Mi nem sztrájkolunk, nem kérünk sem pénzt, sem plusz jogokat, csak azt szeretnénk, hogy ne módosítsák a bűnözők javára a Büntetőtörvénykönyvet és a Büntetőeljárási törvénykönyvet – mondta el megkeresésünkre Chipăr Jenică bírósági szóvivő.
– Itt mindent jól összemosnak. Nekünk nem az igazságszolgáltatás működéséről szóló, vagy az Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szervezéséről szóló törvényekkel van gondunk, bár azokkal kapcsolatban is lenne néhány javaslatunk. Mi az ellen tiltakozunk, ahogyan módosítani akarják a büntetőtörvénykönyvet és főleg az eljárási törvénykönyvet – mondta el a szóvivő.

Chipăr Jenică szerint a módosítások olyan „abszurd” előírásokat tartalmaznak, hogy a tanú ügyvéddel jön a kihallgatásra, s még konzultál is közben vele, hogy a videofelvételeket nem lehet bizonyítékként használni, s hogy az informatikai nyomozás csak az adott ügyre vonatkozhat.

– Ha ez életbe lép, akkor a bukaresti nőtől, aki a metrósínekre lökött egy fiatalasszonyt, meg lehet kérdezni, hogy ő volt-e a tettes, s ha azt mondja, hogy nem, egyáltalán nem lesz egyszerű rábizonyítani, holott ez tisztán látszik a biztonsági kamera felvételén. Vagy azt jelenti, hogy ha egy sikkasztásnál valakinek megnézik a számítógépét, s ott fegyverkereskedelemre való dokumentumokat találnak, nem lehet felhasználni – magyarázza a szóvivő.
Úgy vélik, mindezek a „becsületes ember kárára lesznek, egy esetleges per során”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük