Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A helyit támogatják

Az Angustia Egyesület, választott jelmondata szellemében – A vidéket támogatjuk! –, a helyi önkormányzattal közösen szervezi meg július 29-én, szombaton a feketeribizli ünnepét.

Kora reggel, 7 és 8 óra között érkeznek meg, rendezkednek be a település központjában a helyi termelők és kézművesek, akiknek portékáiból 11 óráig válogathatnak az érdeklődők. Közben kézművestevékenység-bemutató, a LEADER-program népszerűsítése, illetve az Angustia Egyesület által lefödött LEADER-térség népszerűsítése tarkítja a délelőttöt.

11 és 13 óra között vidámnak ígérkező programpont következik, a szekértolóverseny, amelyre ötfős csoportokat várnak, közülük pedig legalább egy tagnak népviseletbe öltözött nőnek kell lennie. (Jelentkezni a 0751.453.056 telefonszámon lehet Salamon Balázsnál vagy a galangustia@gmail.com e-mail-címen).

Pihenőként, levezetésképpen 14 óráig népzene- és néptáncgála csalogatja a közönséget a kézdiszentléleki Perkő néptáncegyüttessel és Esztelnek község néptánccsoportjával, meghívott a csíkszeredai Kedves zenekar. Ezt követi a szekértolóverseny díjazása, majd 15 órától „komolyra fordul a szó”: konferencia és szeminárium kezdődik a kultúrotthonban a helyi termékek fogyasztásának fontosságáról, a helyi értékekről. Résztvevők (a szervező Angustia Egyesület tagságán és a helyi önkormányzat tagjain kívül) a térségi önkormányzatok képviseletei, helyi termelők és kézművesek. Meghívott előadók: Gál Mária és Bandi Attila egyetemi tanárok. 17 órától állófogadás zárja az értekezletet.

Végül pedig, a tartalmas nap zárásaként 21 órától Bandi Tamás és bandája húzza a talpalávalót a kultúrotthonban tartandó bálban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük