Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A gyakorlatot nem felejtik

Az 54. alkalommal megszervezett megyei elsősegélyversenyen 67 gimnáziumi és líceumi csapat részvételét jegyezte elégtétellel a szervező Kovászna Megyei Vöröskereszt. Tegnap Szentgyörgy főterén elméletből és gyakorlatból vizsgázott 334 diák.

A szervezők a mentő hívásától a pánikolók megnyugtatásáig és az elsősegélyre szoruló ellátásáig mindent megtanítanak a jelentkező tanároknak, ők pedig a maguk során diákjaiknak.
– Vannak visszatérő csapataink, és jó, ha ugyanazok térnek vissza, hiszen évről évre jobban rögzül a tudás, közben pedig változnak a kezelési protokollok, új módszereket is tanulhatnak a résztvevő diákok. Az is jó, ha újak jönnek, hiszen Románia népességének 3%-a tud hatékonyan közbelépni vészhelyzetben, azaz akár életet is menteni, ha kell – nyilatkozta Papp Adolf, a megyei szervezet elnöke.

A csapatok fele élt a lehetőséggel, hogy a Vöröskeresztnél gyakorlati órán is rögzítsék a tanultakat, és ez a legjobb az egész versenyben: az elméleti tudás hamar kopik, de a gyakorlatot nem felejtik a résztvevők.  Megemlítendő, hogy a lebonyolításban óriási szerep jutott annak a mintegy 40 önkéntesnek, akik reggel a sátrak felállításával kezdték a napot, majd a verseny gördülékenységét biztosították.

Az eredményhirdetéskor kiderült, a gimnazisták kategóriájában 1. lett a Vörös Angyalok csapat a bodoki Henter Károly-iskolából, 2. a Red Helpers (Váradi József Ált. Isk., Szentgyörgy), 3. az Anonymus csapat (Molnár Józsiás-iskola, Kézdivásárhely). A középiskolásoknál első a Mihai Viteazul Kollégium Cerebeli csapata, második a Református Kollégium Kékszesz teamje, harmadik a Sic Aid Junior a Mikes Kelemen Elméleti Líceumból. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük