Vasile Neagovici: lesz, akinek 40 százalékkal nő a fizetése, de kevesebb pénzt visz haza

Jóllehet 50, 75, néhol 100 százalékos fizetésemelésre van kilátás, a Sanitas Szakszervezeti Szövetség szerint nem (minden) jó az egységes bértörvény egészségügyre vonatkozó fejezetében. A szakemberek szerint egyes ágazatok „kiürülhetnek”.

Szögezzünk le egy dolgot: ha ezt a bértörvényt tényleg alkalmazni fogják, akkor a szakszervezet egyik feladata az lesz, hogy arra sarkallja az alkalmazottakat, ezért a pénzért tényleg érdemes dolgozni, és el kell érni azt, hogy a közszolgáltatások szintje valóban nőjön – mondta el megkeresésünkre Vasile Neagovici. A Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke szerint ezzel együtt felmerül az a veszély, hogy a „húzós” helyeken (sürgősség, intenzív terápia, tüdőgyógyászat) ne akarjon senki dolgozni.

– Nagyszerű dolog, és igazán elégedettek vagyunk, hogy például az asszisztensnőknek 42 százalékkal nő az alapbérük, ezzel azonban lehet, hogy kevesebb lesz a jövedelmük, mint eddig, mert ha a sürgősségen dolgozott, akkor volt 75 százalék pótléka. Ha most kórházszinten 30 százalékban maximálják a pótlékot, akkor a sürgősségen sem tudsz 45-50 százaléknál többet adni. Senki nem fog akarni ott dolgozni, mert sokkal nehezebb, sokkal nagyobb a felelősség, és alig keres többet, mint egy nyugisnak számító kardiológián – véli Neagovici.

A szakszervezeti bizalmi szerint az alapfizetések növekedése mellett meg kellene hagyni néhány osztályt kiemelkedő pótlékokkal, különben azok a legrövidebb időn belül egyszerűen kiürülnek, vagy ismét csak kényszerből mennek oda az emberek dolgozni. Neagovici abban bízik, „annyira észszerű” érveik vannak, hogy sikerül megegyezni a minisztérium képviselővel ebben a részletkérdésben is.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2017. április 11., 6:30
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ha jól olvasom ki a szakszervezeti bizalmi szavaiból, nem elég a kezdő orvos 5300 lejes fizetése s a többi horribilis emelés, hanem azt szeretné, ha a “nehezebb melóra” még járna plusz 75 százalék. Igen, többhöz több kell. Aztán hogy a magánszféra miként termeli ki ezt a pénzt adók és egyéb sarcok formájában, az senkit nem érdekel.

  • User
    Dátum: 2017. április 11., 8:15
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ha egy egeszsegugyi dolgozo “kenyszerbol” megy egyik vagy masik osztalyra dolgozni , akkor minek kotelezte el magat ennek a palyanak??Valami nagyon santit ebben az egesz egeszsegugyi rendszeben! A betegek pedig egyre kiszolgaltatobbnak erzik magukat.

  • User
    Dátum: 2017. április 11., 11:20
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Nagyon zavar, hogy nem a cikket olvassák és fűznek hozzá, ki amit. Ha a kórházban bárhány százalékos fizetést állapítanak meg, de plusz tevékenységek esetén csak 33% -os pótlékot engednek meg, akkor a jelenleg háromszor igénybevettebb sürgösségis felvonhatja a vállát. Ha nincs asszisztense, akkor tripla fizetéssel sem éri be a dolgát. S a nagyokos beszóló azt is elfelejti, hogy sokszor kell eseteket egyeztetni specialistákkal, s ezek száma is eléggé kifogyóban leledzik. Még ez a rendelkezés sem fogja az orvosok zsebét kitömni. Még ez a rendelkezés is csak a kezeltek reményének a felébresztésén munkálkodik. A főbaj nem a lejben rejlik, hanem a kórházi intézmény el* működésén múlik ki. (Kezdő orvos 5000 lej, ne vicceljünk!)

    • User
      Dátum: 2017. április 11., 11:50
      ÉRTÉKELÉS: 11

      Nem, kedves hozzászóló, nem érti a lényeget. Itt arról van szó, hogy hiába emelik a csillagos égig az orvosok fizetését, az úgyis csak a “nyugisabb” munkák, ügyeletek elvégzésére elegendő, ha valakinek “felelősségteljesebb” munka jut, arra még mindig rákérne 75 százalékot. Nem érzi a szemtelenséget? Tehát tessék fizetést emelni, de mi azért nem akarunk többet, jobban dolgozni — ha komolyabb munkát kérnek, még arra is tessék adni pótlékot. Na ez az, amit én nem tudok elfogadni. Ezekért a fizetésekért, amit kilátásba helyeztek, minden egészségügyisnek a maximumot kellene nyújtania, nem keresni a nyugisabb állásokat. És mi az akar az lenni, hogy nem kapunk majd orvost a sürgősségre? Hát tessék előírni, hogy kötelező a sürgősségi szolgálat. Feltváltva. Punktum.

  • User
    Dátum: 2017. április 11., 19:09
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Punktum. Hány órás szolgálatot írnál elő a napi rendelésen kívül? Ha nem tölthető be a táblázat, akkor is kitartanál a javaslatod mellett?

    • User
      Dátum: 2017. április 12., 8:58
      ÉRTÉKELÉS: 8

      De hát ki mondta, hogy a napi rendelésen kívül kell szolgálatot teljesíteni? Ez szervezés kérdése: amikor rendel, nem szolgál a sürgősségen. Ilyen fizetések mellett lesz orvos elég. És még egyszer hangsúlyozom: nem a honi átlagfizetéshez képest kirívóan magas majdani fizetést sajnálom tőlük, hanem a szakszervezeti bizalmi érvelése idegesít, miszerint ez csak a “nyugisabb” állásokhoz elég, a “felelősségteljesebb” munkához még járna 75 százalék. Fenntartom: ez pofátlanság. Egy orvos nem csak a nyugisabb állásokra tette le az esküt.

  • User
    Dátum: 2017. április 19., 7:24
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Az ugymond nyugis Kardiologia sajnos nem nyugis. Ha a Szakszervezet elnök úr nem a gunyolódás erején beszélne(Még csak hárman vannak akik tagok a szanitasznak,a többi átált) akkor esetleg fellátogatott volna a Kardiologiára és megálopitotta volna,hogy mindig teltház van és egyáltalán nem nyugis. Meg személyzethiányal is küzdenek. Na de az ilyen felelötlen kijelentésre én csak azt tudom felelni: Kerülj oda.Kegyetlen de igazságos.

Ajánló

Vendégek a szállón

Ősszel az éjjeli lehűlések ellenére sem igénylik tömegesen a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló szolgáltatásait, de olyan szélsőséges esetek is akadnak, amikor az oda behúzódóknak amúgy van lakásuk, de áram, fűtés nélkül maradtak (nem tudták kifizetni a szolgáltatást), így átmenetileg a hajléktalanok között éjszakáznak.

Rendőrök testközelben

Az, hogy rendőri és csend­őri erőfitogtatással megakadályozták a magyar országzászló felvonását, azt bizonyítja, hogy Románia nem jogállam – jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Nagy Gábor. A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi területi szervezetének elnöke szerint a szervezők nem vállalhatták a karhatalmi erők esetleges erőszakos fellépésének következményeit.

RÖVIDEN

Új jobboldali ünnep A számok még nem véglegesek, de az Új Jobboldal Párt több ezer szimpatizánsa jelezte, hogy Sepsiszentgyörgyön ünnepelné idén december elsejét. Az idei lenne a negyedik alkalom, korábban magyarellenes jelszavakkal dáridóztak, idén sem lehet pozitívumra számítani. A sajtó képviselői által megkérdezett prefektusok, Sebastian Cucu és elődje, Codrin Munteanu is kitérő válaszokat adtak arra […]

Ünnepre hangolódó Réty

Rétyen egy jelentős pályázat segítségével a helyi kultúrotthon és a zeneterem felszerelése gyarapodik, viszont egy munkálat elakadása miatt a kultúrotthon felújítása stagnál.

Újfalusi vizes aggodalmak

Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere (képünkön) elmondta: prioritásként kezelik a település vízhálózatának korszerűsítését, és a télre is igyekeznek különféle munkálatokkal rákészülni.

A határidő közeledik

Sepsiszentgyörgyön egyelőre még egy dokumentációt sem nyújtottak be az európai uniós forrásokból is finanszírozott hőszigetelési program keretében.

A tűzoltók kötözködnek

Úgy tűnik, még a műjégpálya előtti tér is elkészül, mire az érdeklődők használatba vehetik Kézdivásárhely új sportlétesítményét. Most a tűzoltóság köti a kereket, egyelőre nem adtak működési engedélyt.

Nemcsak matekben jók

Tegnap reggel értek haza a szombaton Budapesten megrendezett Bolyai Matematikaverseny országos szakaszán résztvevő háromszéki csapatok.

Eddig tizenkettő

November harmadik vasárnapján világnappal emlékeztünk a közlekedési balesetek áldozataira, az illetékesek országszerte tájékoztató rendezvényeket, a témához kapcsolódó akciókat tartottak. A statisztika szerint Romániában naponta átlagosan 5-6 személy veszti életét közúti balesetben.

Nincs előrelépés

Nincs előrelépés medveügyben. Bár elvben jóváhagyták néhány nagyvad kilövését azok közül, amelyek közvetlen veszélyt jelentenek az emberek életére, a helyzet nem sokat változott. A témával, néhány évtizedes késéssel, a szenátusban is foglalkoztak.

RÖVIDEN

Van is, nincs is tankönyv Megbünteti a minisztérium a kiadókat, ha hétfő reggelre nem lesznek a tankönyvek az iskolákban – nyilatkozta múlt hétvégén Liviu Pop tanügyminiszter. A háromszéki iskolákba azonban tegnap reggel nem érkeztek meg a tankönyvek. Kiss Imre főtanfelügyelő szerint a miniszter pénteki határidőt szabott meg a kiadóknak arra, hogy a tanfelügyelőségekhez eljuttassák a […]

A világítást felszerelték

Lefektették a műfüves szőnyeget, és most zajlik az új kézdivásárhelyi sportlétesítmény játszófelületének feltöltése különleges tömítőanyaggal. A műfüves pályánál hamarosan a lelátó is elkészül.

Szentgyörgy nagyobbat kap

Sepsiszentgyörgy önkormányzata úgy döntött, átadják Kovászna és Barót városoknak a közel tíz évvel ezelőtt vásárolt két kisebb méretű korcsolyapályát. Az erre vonatkozó határozatot legutóbbi rendkívüli ülésén hagyta jóvá a képviselőtestület.

Lépésről lépésre újul meg

Kis lépésekben ugyan, de idén is előrehaladt a baróti kórház ügye, az intézmény mind belföldről, mind külföldről kapott segítséget. Bár még van az év végéig, Dénes Máriával, a kórház menedzserével már lajstromba vettük a 2017-es évben történteket.

Nagy a felháborodás

A kézdivásárhelyi tanács legutóbbi ülésén Gáll Elemér tanácsos, foglalkozására nézve gépkocsivezető-oktató tette szóvá azt a döntést, miszerint ezentúl a tanulósofőrök gyakorlati vizsgáját is Sepsiszentgyörgyön tartják.