Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

38 vadkárt jegyeztek idén

38 vadkárt jegyeztek idén Kovászna megye

Idén egyre több bejelentés érkezik a környezetvédelmi ügynökséghez a medvék által okozott károkról, derül ki az intézmény által szolgáltatott adatokból.

Lapunk érdeklődésére a megyei környezetvédelmi ügynökség arról tájékoztatott, hogy idén már 26 medvekárt jelentettek. Ugyanakkor az intézményhez tíz, vaddisznók által okozott kárról is érkezett bejelentés, de egy-egy olyan esetet is jegyeztek, amikor sakál, illetve farkas okozott kárt a gazdaságokban. Ezek összértéke eléri a 143 ezer lejt. Ebből a medvék 56 ezer lejnyi kárt okoztak: tönkretettek 11 méhkaptárt, megöltek 62 juhot, 6 szarvasmarhát, 2 kecskét, egy disznót és egy lovat. Farkas egyetlen juhot pusztított el, a vaddisznók viszont 27,58 hektárnyi kukoricát és burgonyaültetvényt tettek tönkre.

Bár lapunk hasábjain korábban is felmerült ennek lehetősége, Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója ezúttal hivatalosan is megerősítette, hogy a Nagybacon környékén tavasszal elpusztított több mint 40 juhért a Duna-deltából ideköltözött sakálok a felelősek.

A székelyföldi elöljárók több rendbe felhívták a környezetvédelmi minisztérium figyelmét a medvegond megoldásának szükségességére, úgy értékelve, hogy a kérdés rendezéséhez egyensúlyban kellene tartani az állatok, az emberek és a javak védelmét. Kérték a minisztertől, hogy végezzenek reális felmérést a vadállományról, és a kérések között szerepelt a vadak által okozott károk megtérítése is. Kovászna megyében papíron 650-700 medvét tartanak nyilván, de a szakemberek, vadászok a háromszéki medvepopulációt ennek duplájára, 1300-ra becsülik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 13., 12:07
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Es meg csak ezutan fog gondot jelenteni a medve.A tegnap ugyanis Johannis elnok szabadkezet adott az erdoirto rablobandaknak azzal,hogy jovahagyta az uj torvenyt mely szerint nem 250millio lejre hanem csak 20miliora buntetik azokat a kamionosokat akik lopott fat szallitanak.Kamionjukat es a lopott fat nem kobozzak el mint a regi torveny szerint.Ez azt jelenti,hogy a tolvajok kifizetik azt a csekely buntetest es fuvarozhatjak tovabb a lopott fat.Na rablobanda irany az erdo.Egy szal fat se hagyjatok.Ez a bunko nep megerdemli,hogy ezt tegyetek veluk.Aztan az erdok utan kovetkeznek a vadak.Medve,farkas,hiuz,ozek,szarvasok,vaddisznok es termeszetesen a madar es novenyvilag.Aztan mikor ezzel is vegeztek akkor kovetkeznek a gyava,puhany szekelyek,akik nem voltak kepesek megvedeni a sajat javaikat,a sajat termeszeti kincseiket,a sajat orszagukat eme nemzetkozi hazaarulo rablobandaktol!

  • User
    Dátum: 2017. június 13., 13:12
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Helyesbites az elobbi kommenthez:’Hazai es kulfoldi rablobandaktol.’Mert ugyanis a kulfoldi rablok ezt a meretu lopast a hazai(tehat kozulunk valo,itt koztunk elo)rablok es korrupt hazaarulo politikusaink meg rendoreink nelkul nem tudnak veghezvinni.Undorito hazaarulok ezek akik nem szeretik es nem tisztelik sem a termeszetet,sem a kornyezetuket, sem a sajat nepuket, sem a sajat hazajukat.Es mindezek elen a hazaarulo bakkszasz az arulok kiralya, Johannis.De mit is lehet varni egy olyan embertol akinek meg gyereke sincsen,de fiatal koraban gyerekkereskedo volt.Aki ilyesmire kepes volt annak nem nehez a sajat hazajat eladni.Fokeppen ha tekintetbe vesszuk a szarmazasat.Lehet,hogy omaga nem is tekinti hazajanak ezt az orszagot.