Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

11 millió lejt pályáznak

11 millió lejt pályáznak Kovászna megye

Úgy tűnik, anyagilag kedvező időszak áll a baróti kórház előtt, legalábbis erre lehetett következtetni a városban csütörtökön lezajlott rendkívüli tanácsülésen elhangzottakból.

Az ülésnek két napirendi pontja volt, és mindkettőben szóba került az intézmény. Először is költségvetést módosított a tanács, a kórház ugyanis pénzt kapott, amit bevételezni kellett. Összesen 478 ezer lejről van szó, amiből 103 ezret adott a biztosítóház, 375 ezer lejt pedig fizetés-kiegészítésre kapott a kórház. Utána a tanácsosok elfogadták annak a tervnek a műszaki mutatóit, mely a kórház udvarán levő járóbeteg-rendelő pályázati pénzből való felújítását, illetve műszerekkel való ellátását célozza. Konkrétum, hogy mit foglalna magába a felújítás, nem hangzott el, csupán annyi, hogy a szükséges 11 millió lejt a Regionális Operatív Program keretében pályáznák meg, a város önrésze pedig 530 ezer lej lenne. Lázár- Kiss Barna polgármester hozzáfűzte: lévén, hogy a pályázati keret 200 millió lej, bíznak abban, hogy a pénzből Barótra is jut. Azt már Nagy István tanácsos jegyezte meg, hogy legutoljára a kétezres években, az ő polgármestersége idején nyert pályázati pénzt a baróti kórház, amikor is többféle felújítást, javítást végeztek ott el.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük