Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felszámolni a káoszt

A kézdivásárhelyi tanács tegnap tartotta májusi ülését, amely során több nagy horderejű kérdésben született döntés, viszont a legfontosabb kétségtelen a fizetős parkolókra vonatkozó tervezet megvitatása volt.

„Mielőtt a fizetéses parkolási rendszer kezelését a City Parking Kft.-re bízták volna, már felmerült, hogy a város maga intézze ezt a dolgot, és oly módon, hogy az ne pénzközpontú legyen. A mostani rendszer pont ennek szellemében lett kidolgozva, reméljük, hogy nullszaldós lesz, és valamilyen szinten felszámolja a városban uralkodó káoszt” – tájékoztatta a testületet a tervezetet előterjesztő Szilveszter Szabolcs tanácsos.

Elmondása szerint a város peremkerületeiben egy lej lesz egy óra parkolás, egyedül a központban kell ennek a dupláját fizetni, ez utóbbit a gazdasági bizottság javaslatára foglalták bele a tervezetbe. Lesz lehetőség bérletet váltani, ugyanannyit kell egy magánszemély és egy cég is fizessen, így egy havi bérlet 35, míg az éves 250 lej lesz. Azért döntöttek így, mert figyelembe vették, hogy vannak vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemélyek és egyszemélyes kft.-ék is.

Sok vitát eredményezett a türelmi idő kérdése is: néhányan – többek között az előterjesztő is – mellette érveltek, mások viszont az ellenőrizhetetlenségre hivatkozva ellene voltak. Arról is szó esett, hogy a fizetéses parkolás bevezetése várat magára, mivel meg kell vásárolni az automatákat, lehetőséget kell teremteni az SMS-es fizetést lehetővé tevő rendszer kialakítására, és arra is, hogy az ellenőrzést végező helyi rendőrséget a szükséges felszereléssel – fényképezőgép, mobilnyomtató stb. – el tudják látni. A témára és a tanácsülés többi részletére visszatérünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. május 20., 23:19
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nnnna, büszkék lehettek magatokra. Megcsináltátok! Arra senki sem gondolt, hogy ezek után az amúgy is keskeny Iskola utca, az Apor Péter utca, a Tűzoltók utcája s az udvarterek főtéri kijáratai stb. lesznek tele kocsikkal, az ott lakók nagy örömére. Nem fizetéses parkolás lesz, hanem fizetéses káosz. A mandátumába is kerülhet dicső polgármester urunknak, ami, mondjuk, nem is olyan nagy baj. Csúszott el már polgármester Kézdin ennél kisebb taknyon is.
    Ja, és az utak javításával mi lesz? Most nem a Vasút utcáról beszélek, hanem csak úgy általában, az összesről, mert szinte nincs olyan utca Kézdin, ami nem szorulna javításra..

    • User
      Dátum: 2017. május 21., 12:34
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Nem a káosz megszüntetése a cél. Ha az lenne, akkor átgondoltabb ötletekkel jöttek volna. A cél az, hogy lehessen aprópénzt gyűjtögetni (sok kicsi sokra megy), és megmutatni, hogy az akaratukat bármi áron keresztül fogják vinni. Én is azt gondolom, hogy ebbe bele tud bukni a polgármester, még volt ilyen. Ennek egyetlen feltétele van: olyan ellenjelölt, aki értelmes, helyén van az esze és a szíve. Eddig nem került olyan. Nem olyan biztos, hogy ezután sem fog kerülni.

  • User
    Dátum: 2017. május 22., 12:55
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Nincs kaosz? Duba, utanfuto lerakva ugy, hogy 3 helyet foglal a foteren, es nem ma parkoltak le! Ezert kell nektek ingyenparkolas, legyen hol elhagyni a dubakat, utanfutokat… hetszamra. Akinek meg dolga van a foteren, az kerulje naphosszat, mi?