Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nincs ahol és akivel

Egyhamar nem lesz fogászati ügyelet a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban – ez derül ki abból, amit az érdekeltek ezzel kapcsolatban nyilatkoztak. A jelek szerint – a civilizált országoktól eltérően – a fogorvoslás egyre inkább kiszorul a támogatott egészségügyi ellátás köréből.

Bár az intézményt fenntartó Kovászna Megyei Tanács ülésein 2016-ban többször is szó esett róla, a helyzetet nem sikerült rendezni, noha a kórház egyik helyiségében felszereltek egy fogorvosi egységet, amelynek eszközökkel való ellátásához a megye fogorvosainak egy része adományokkal járult hozzá. Ez soha nem működött, mert a kórház nem kapott engedélyt a minisztériumtól arra, hogy főállásban orvost alkalmazzon, bedolgozóként pedig a szakemberek nem kívántak együttműködni a kórházzal.

– Az igazság az, hogy a törvényes keretek nem engedik, hogy vonzó órabért tudjunk felajánlani annak, aki bedolgozói szerződéssel vállalna munkát, a minisztérium pedig statisztikákra hivatkozva nem engedélyezte, hogy orvost alkalmazzunk – mondta el megkeresésünkre András Nagy Róbert, a megyei kórház menedzsere.

A helyzet már csak rosszabb lesz, mert a tervek szerint a sürgősséget a mostaninál kisebb helyre költöztetik, ahol fizikailag sem biztosított a fogorvosi rendelő helye. Újbóli üzembe helyezésére csak azt követően kerülhetne sor, ha majd bővíteni sikerül a sürgősséget.

Dr. Antalka Huba szerint a törvény „világosan rendelkezik” arról, hogy a sürgősségi kórházban kell legyen fogorvosi rendelő. A fogorvosi kamara Kovászna megyei elnöke ugyanakkor azt mondja, az egészségügyi rendszer perifériájára szorított fogorvosoktól nem várhatják el, hogy „közmunkában lássanak el ügyeletet”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások