Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cioloș reformjáról

Dacian Cioloș választási reformtervezetének van egy érzékeny pontja Erdélyből nézve. A módosítás a polgármesterek esetében visszavezetné kétfordulós választási rendszert, hogy így majd elejét lehet venni a jelenségnek, miszerint akár egy relatív 10–20 százalékos többséggel is megnyerhető négy évre egy település csúcspozíciója. A demokratikus legitimációra hivatkoznak, kritérium, mely megköveteli, hogy széles társadalmi támogatottság álljon a nép választottjai mögött, és ami számszerűsítve legalább a voksok felével kalkulál. És valóban, a politikus példája is alátámasztja, hogy az erős demokratikus felhatalmazás követelményére az egyfordulós megmérettetés nem nyújt garanciákat. El lehet ismerni, ezzel szemben valóban előnyös a kétfordulós választási eljárás, ami nem mellékesen ébren tartja a választópolgárok ügybuzgó részvételét a demokratikus versenyben.
De itt a hátulütője is ennek az eljárásnak: soknemzetiségű vidékeken a polarizálódott politikai verseny. Így a magas részvétel nemcsak széles legitimitást, hanem egyben az etnikai szavazás és táborok felértékelődéséhez is vezethet. Ami önmagában nem baj, sőt az etnikai sokféleség adottságai között természetes, de a konfliktushelyzet szinte ellenállhatatlan kísértést kínál a törzsi és ösztönös viselkedés kiaknázására, az együtt élő közösségek másságának felnagyítására. Sokkal könnyebb soviniszta jelszavakkal mozgósítani, mint a választók által sokszor unalmasnak tartott rideg, irodaszagú munkatervekkel vitázva. Ez a hangulat aztán a döntésekre is kihat, mivel a kirekesztő politizálás legitim politikai tőkévé válik: kamatoztatható. Csak két erdélyi példa a kétfordulós univerzumból: Marosvásárhely és Kolozsvár.
A kisebbségi elven politizálóknak a kétfordulós választási rendszer tehát előnytelen, a közösségük számbéli hendikepjükből kifolyólag pedig egyenesen lehetetlen a győzelem. Ehhez képest az egyfordulós szisztéma kedvezőbb feltételeket teremt, hiszen bevezetése óta Erdély-szerte úgy emelkedett a magyar polgármesterek száma, hogy közben az etnikai szembenállás még csökkent is. Szóval köszönjük, Cioloș úr, de a soknemzetiségű Erdélyben az egyfordulós tűnik a méltányosabb demokratikus praktikának.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 20., 9:39
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kézdin más volt a tét, mint a kisebbségben levő települések esetében. Itt, ha kétfordulós lett volna a választás, meglehet, hogy más lenne a polgármester, hiszen a többi jelöltre szavazók száma meghaladta a legtöbb szavazatot elnyertét. Esete válogatja.