Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Üzenet a rácsok mögül

Üzenet a rácsok mögül Kovászna megye

A rácsok mögött sem a saját, hanem a romániai magyar nemzetrész jövőjéért aggódnak székely politikai foglyaink, derült ki a velük folytatott beszélgetés során. Erre Kulcsár-Terza József RMDSZ-es parlamenti képviselő közbenjárására nyílt alkalmunk pénteken a csíkszeredai büntetés-végrehajtási intézet falai között. Beke István Attila és Szőcs Zoltán magvas üzeneteket is megfogalmazott a székelység és erdélyi magyarság felé, melyeket a továbbiakban közvetítünk.
A jogerős, de jogtalanul kimondott ítélet nyomán bekövetkezett újabb letartóztatásuk óta Kulcsár-Terza József immár harmadszor látogatta meg a börtönben sínylődő fiatalembereket. A nyár elején ezt csak magánemberként tehette meg, második és harmadik alkalommal azonban már hivatalos minőségben, a román parlament emberjogi bizottságának tagjaként kereste fel őket. A fogvatartottak életkörülményeiről ugyanis honatyáink a helyszínen tájékozódhatnak, mi pedig éltünk annak lehetőségével, hogy elkísérhetjük.
Az érthetően szigorú ellenőrzést követő beléptetésünk után Miklós Zoltán igazgató várt ránk és kísért az irodájába, ahol részletesen tájékoztatott az intézetben levő viszonyokról, a két fogoly állapotáról, illetve jogairól. Ez utóbbiak közé tartozik többek között a hitélet gyakorlása is, erre viszont felekezetüknek megfelelően és anyanyelvükön eddig nem nyílott lehetőségük. Annak ellenére sem, hogy ezt kifejezetten igényelték. Ebben a börtönben ugyanis, – amint arról mi is meggyőződhettünk –, csak egy ortodox kápolna van, és a magyar egyházak lelkipásztorai nem szoktak ide látogatni. Ennek okát nem firtattuk. Már csak azért sem, mert exc. és ft. Tamás József római katolikus püspök még ott tartózkodásunk alatt megígérte a fegyházigazgatónak, hogy majd havi rendszerességgel lelki gondozásban részesítik az érintetteket.
Vasajtókon át, a börtönigazgató és egy fegyőr kíséretében jutottunk el politikai foglyaink szűkös cellájáig, és az utolsó zár kattanása után átölelhettük a kézdivásárhelyi fiatalokat. Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt, akikkel a börtön tanulótermében alkalmunk nyílt kötetlenül is beszélgetni. Az elhangzot­taknak pedig az a legfontosabb tanulsága, hogy a rácsok mögötti élet sem törte meg őket. „Egyenes volt a gerincünk, amikor ide hoztak, és egyenes gerinccel fogunk innen távozni” – állították mindketten határozottan. Helytállásukról a Beke István pólóján díszelgő, Nemzeti hang nevű rockbandától származó idézet is tanúskodott: „Én vagyok, ki nem adja fel soha.”
Következetesen elhárították a hogylétükre vonatkozó kérdéseket, mert ennél fontosabbnak tartották az erdélyi magyarságot emésztő és nyomasztó gondok megoldásának keresését. Ennek jegyében fogalmazták meg az üzeneteiket is székely véreik felé, azt, hogy fogjanak össze, és együtt küzdjenek az elnyomás ellen. Kiszolgáltatott népből ugyanis csak így kovácsolódhatnak nemzetté, a szabadság pedig a nemzetek kiváltsága.
Ugyanakkor a média képviselőit, politikai pártok és civil szervezetek tagjait arra kérik, lépjenek fel egységesen azért, hogy a román igazságszolgáltatás tegye a dolgát. Például indokolják meg, mi alapján mondták ki az ítéletet, hiszen ennek hiányában fellebbezni sem tudnak, vagyis alapvető emberi és állampolgári jogaiktól fosztják meg őket. De amint arra rámutattak, mi is veszélyben vagyunk, mert ha ezt velük a hatalom ma megteheti, akkor holnap bárkivel megeshet. Végezetül hangot adtak meggyőződésüknek, hogy akinek erre másképp nincsen módja, egy Istenhez intézett fohásszal vagy imával is hathatósan hozzájárulhat a nemzet, valamint az ő személyes szabadságuk visszanyeréséhez. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 24., 8:25
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Kicsit kezd az egész történet átesni a ló túlsó oldalára. Ilyen ambrusattilásan kezdjük őket sztárolni, mély gondolatokat fogalmaznak meg, amikre mindeki tapsol stb..
    Szép, szép, de a gyerekeimnek nem ezt mutatnám meg nemzeti példaként, Isten bocsásson meg!

    • User
      Dátum: 2018. szeptember 24., 11:31
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Azt miért nem firtadot hogy az “magyar” egyházak nem járnak be? Tan nem fizetnek ott eleget? Vagy nincs magyar elítélt ? Szoboravatasokon tapossák le egymást!

    • User
      Dátum: 2018. szeptember 25., 22:26
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Akinek a történet átesett a ló túlsó oldalára: Ne kezdje „sztárolni” hölgyem/ uram! Gyermekeinek mutassa önmagát nemzeti példaként, és minden szinten, tetteiben és szavaiban! Aki ismeri Beke Istvánt az tudja, hogy sem tapsra,sem „sztárolásra” nem vágyott soha. Amikor ön is letölt néhány hónapot, évet, a rácsok mögött ártatlanul (amit nem kívánok önnek), nem fog dobálózni a szavakkal, sem a gondolatok mélységével! Beke Csilla

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 24., 11:51
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Hat aztan mit mutatnal meg gyermekeidnek,nemzeti peldakent?! A sunyin es felosen otthon lapulo szekelyeket talan?! Azokat akik sajat verukert,embertarsaikert nem kepesek kiallni.Egyesek hanyagsagbol,masok nemtorodomsegbol,masok lustasagbol es a nagy tobbseg felelembol. Na most en is azt kerem,hogy Isten bocsasson meg nekem azert amit most ide irok de a romanok sokkal osszetartobb nep mint a szekely.Ok nem ilyedtek meg a gumibotoktol sem.A gaztol sem,amivel a zsandarok lefujtak a tomeget a bukaresti Victoriei teren.A vizagyuktol sem,es az utana kovetkezo meghurcoltatasoktol sem.Kitartoan es szolidarisan kimentek tuntetni igazukert masnap is es harmadnap is.Es a mai napig kovetelik a bunosok eliteleset.Ha a szekely nep is ezt tette volna meg a legelejen (tisztelet a kivetel,az az 1000-1500 fos szekely csoport aki ki mert menni utcara az artatlanul eliteltek erdekeben) akkor ma Beke Istvan es Szocs Zoltan itthon volnanak koztunk. Ugy hogy elobb onmagunkat vizsgaljuk meg,mielott ilyen kommenteket irogatnank!

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 24., 15:10
    ÉRTÉKELÉS: -3

    A magyarság el van nyomva és el lesz nyomva jobban! Már 1 katonaság sem volt piskóta pár éve,hát a börtön?! A politikusaink csak vagyonuk gyarapításáért járnak fel Bukarestbe a pornép meg le van ejtve!

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 25., 13:05
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Miért nem a két hős képét jelentetik meg? Ez a két úriember kapaszkodik az elítéltek népszerűségébe – a sajátjukat növelendő.

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 26., 9:34
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ha „rom. és kat.” – Tamas Jozsef – „ex. és ft.” valamit mondott akkor mar nincs is ott mint firtatni meg az ujsagironak sem! Milyen meghato! Meghigerteeeeee.