Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elutasítják a védőoltást

Véget sem ért a himlőjárvány, máris elkezdődött egy újabb – mondta dr. Lucia Şereş, a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke. A gyerekorvos továbbra is az oltások fontosságát hangsúlyozza.

Elkezdődött a tanév, és ezzel elkezdődött a gyermekbetegségek időszaka is – állítják az orvosok. Az influenzás megbetegedések mellett terjed a himlő is, térségünkben a hólyagos himlő. Országos szinten továbbra is kanyarójárvány tombol, ami megyénkbe szerencsére nem tört be.
Dr. Lucia Şereş gyermekorvos elmondta: igazából véget sem ért a himlőjárvány, inkább folytatódik, de gyerekekre a betegség lefolyása nem veszélyes, főleg azok esetében, akik oltva vannak. Ennek kapcsán hívta fel ismét a szülők figyelmét a védőoltások fontosságára.
Az utolsó – augusztus végi – kimutatások szerint országos szinten 82 új kanyarós megbetegedést regisztráltak. A megfertőződések közül 59 volt halálos kimenetelű. A legszomorúbb az egészben az, hogy a kanyarót meg lehet előzni védőoltással. Erre az MMR-vakcinát használják, amely három gyengített élő vírust tartalmaz, és a kanyaró mellett a mumpsz és a rubeola ellen is védettséget ad.
– Háromszéken nem csökkent jelentősen a beoltott gyerekek száma –állítja dr. Şereş, viszont tény, hogy sok szülő elutasítja a vakcinát. Van, aki mindenféle oltás elől elzárkózik, de olyanok is akadnak, akik csak a kanyaró elleni oltást miatt tiltakoznak. Az orvos szerint éppen ezért kell harcolni és megértetni elsősorban a szülőkkel, hogy a védőoltás nem választás kérdése, hanem azért van, hogy megvédjük gyerekeinket, önmagunkat és környezetünket is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások