Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Román Majdan?

Román Majdan? Románia

Péntektől zajlik az „élet” Romániában, miután a közösségi oldalakon szerveződő, #Rezist és a #Muie­PSD jelszavakkal töltekező mozgalom kormányellenes tüntetésre hívta az embereket. A megmozdulást a diaszpórában – azaz a külföldön élő – románok tüntetésének (Diaspora vine la Bucureşti!) nevezték el, de hamar kisajátították idegen elemek, így a pénteki nap csúnya, véres fordulatot vett. Több nagyvárosban tüntettek, de az események Bukarestben durvultak el.
Elsősorban azt kell tisztáznunk, kik álltak a hétvégi tüntetések szervezése mögött. Bár a csoportosulás politikamentesnek hirdette magát, az Evenimentul Zilei szerint az ötlet Emanuel Cioacă-tól, egykori „diaszpórás” PSD-párttagtól származik, aki egyféle politikai kalandornak is tekinthető, ugyanis miután szakított a szociáldemokratákkal, létrehozott egy saját politikai tömörülést Mindenütt Élő Románok Pártja néven, ami később szövetkezett és beolvadt a nem éppen magyarbarátságáról híres Bogdan Diaconu-féle Egységes Románia Pártba (PRU).
Emanuel Cioacă (baloldalt) és Ovidiu Grosu. Grosu ellen a DIICOT kivizsgálást indított, mert azt mondta: vér fog folyni az utcákonA tüntetés engedélyeztetését a Mindenütt Élő Románok Szövetsége kérvényezte. Ez a szervezet három hónappal ezelőtt jött létre Brüsszelben, „hivatalosan” egy hónapja mutatták be mintegy negyven érdeklődő jelenlétében. Miután megalapították, nyomban kérvényezte is a bukaresti Győzelem téren egy tüntetés engedélyeztetését, úgy becsülve, hogy azon egymillió ember fog részt venni. A bukaresti főpolgármesteri hivatal emiatt visszautasította kérelmét – egyszerűen azért, mert az Adevărul és más lapok számításai szerint a kalkulációból kieső zöldövezetekkel és villanyoszlopokkal, útcsonkokkal, építményekkel együtt a tér 53 ezer négyzetméter, így ott nem fér el egymillió ember (a Crowd Safety and Risk Analysis szerint egy négyzetméteren legtöbb 5 ember fér el, de ez a normális zsúfoltság felső határa – szerk.). A tüntetést később jóváhagyták úgy, hogy azt ne csak a Győzelem térre korlátozzák. A Mindenütt Élő Románok Szövetsége viszont pár nappal augusztus 10-e előtt lemondott a szervezésről, arra hivatkozva, hogy e-mailben nem kapta meg a szükséges engedélyt.

A másik szervező
Cioacă amúgy teleormani, 40 éves, 15 évig lakott Spanyolországban és Norvégiában, jelenleg egy számítástechnikai cég vezetője Londonban. Egy másik „szervező” Ovidiu Grosu, aki ellen eljárást indított a DIICOT, miután pár nappal a tüntetés előtt az nyilatkozta az Antena3-nak, hogy a „lángba borult utcákon 10-én vér fog folyni, más megoldás nincs”. Grosu azt állította, valójában ő az igazi szervező, csak nem akarta felvállalni identitását.
A pénteki nap káoszba fordulása után a hírtelevíziók egyes, hajmeresztő pletykákat terjesztő meghívottjai egymással versengve álltak elő összeesküvés-elméleteikkel: volt, aki nagyhatalmak kezét látta a dologban, mások meg Romániával látszólag barátságot ápoló, de az ország szétzilálást célzó idegenek aknamunkájának tudta be az eseményeket. Ugyan nem mondták ki, de érezhető volt: az egyik Oroszországról, a másik Magyarországról szól.

Demokrácia-deficit
Bár augusztus tizedike vélhetően bevonul a történelemkönyvekbe, a történések azt igazolják: a demokrácia nálunk még gyermekcipőben jár, sokak értelmezése szerint tüntetni egyet jelent a töréssel-zúzással. „Sikeresen” leszerepelt a román csendőrség is, vélhetően perek százait varrják az elkövetkezendő napokban a karhatalmi erőszervezet nyakába.
A tüntetés csendben indult, aztán előkerültek a darázskürtök, az emberek kormányellenes rigmusokat skandáltak. A rendbontás már a kora délutáni órákban, 16 óra körül megkezdődött, és talán itt történt meg az első lépés a káosz irányába: a korlátokat ráncigáló, a dühüket jobb híján a csendőrökön levezető emberek felé gázt fújtak, annak ellenére, hogy a tömegben kisgyerekek is voltak. A „huligánoknak” titulált elemek 19 óra körül jelentek meg, az arcot borító kendőt, napszemüveget viselő, félmeztelen, tetoválásos alakok azonnal provokálni kezdték a csendőröket, és így az– amúgy se a helyzet magaslatán levő – karhatalmiak még sűrűbben kezdték használni a gázsprayt, és vízágyúkat is bevettek.
Az esti órákban történt az, ami kettéosztotta az országot, még a tüntetéssel szimpatizálók ellentetszését is elnyerve: két, a társaitól leszakadt csendőrt a huligánok szinte meglincselték, szerencsére a tüntetők józanabbik része kimenekítette őket az ütő-rugó, balhéra utazók közül. A tetteseket később azonosították, az őrizetbe vettek egyike még az egyik bántalmazott lőfegyverét is eltulajdonította.

Amikor a pokol elszabadul
A karhatalmiak egyébként Bukarest prefektusától kaptak parancsot arra, hogy oszlassák szét a tüntetést. Erre 23 órakor került sor, miután a csendőrök hangosbemondón jelezték: erővel fogják a teret „megtisztítani”. Ez azonban soha le nem törölhető foltot ejtett a mundéron: a karhatalmiak a kezüket magasba tartó, vagy éppen a földön ülve tiltakozó, semmi módon nem védekező emberekre is rárontottak, válogatás nélkül ütötték a tüntetőket, gumilövedékkel lövöldöztek, mi több, gumi­gránátokat is bevetettek. Kapott tőlük civilben levő, a tüntetést a sajtósok közül néző rendőr is: Ioan Mariánt azért agyabugyálták el, mert többször megkérdezte, milyen fegyverrel lőnek az emberekre. Ütlegelést kaptak sajtósok is: az osztrák ORF csatornának tudósító Robert Reinprecht operatőr megverése miatt az Osztrák Sajtóklub elnöke, Fred Turnheim Carmen Dan belügyminiszterhez fordult kivizsgálást kérve, Sebastian Kurz kancellár pedig Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet a demokrácia alapkövének tekinthető sajtószabadság fontosságára. A mérleg: közel ötszáz sérült, köztük csendőrök is. Jó tudni: a csendőrség Facebook-oldalán jelezte, hogy a tüntetésen baj lesz. Éppen ezért érthetetlen sokak számára az, hogy a szélsőséges elemeket miért nem tudták a tömegből eltávolítani (szombaton ez már sikerült). A szombati tüntetés már békésen zajlott, érdekes módon a szélsőséges elemeket sikerült távol tartani, kiszűrni. Ha ez történik pénteken, akkor a történtek híre nem kerüli meg a golyóbist, a tüntetés csak egy marad a sok közül.
Tény: egyelőre úgy néz ki, hogy Románia „méltó” módon fogja megünnepelni a 100. születésnapját: politikai érdekek miatt kirobbantott, népen elvert ingyen cirkuszban. Az örök röhej országaként… <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 13., 19:50
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Majdan??????? Akkor nagyon rossz vége lesz!Nézzük Ukrajnát! Óriási infláció,szegénység,tombol a nacionalizmus,a politikusok,rendőrség,határőrség,vámosok korruptak….így akarnak az EU-ba bejutni ,mert jó a’ geopozicíójuk ‘az oroszok bordái közé hoznák a nato-t.Még csak ez hiányzik ?!A MAJDAN!