Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tengerre mennének

A közszférában, főként a tanügyben kiosztott vakációs je­gyek felpörgették a belföldi turizmust, de gondot okoz, hogy mindenki a román tengerparton szeretné azokat értékesíteni, ahol már szinte lehetetlen szállást találni, mutatott rá László Endre.

A Kovászna megyei kereskedelmi kamara turisztikai osztályának elnöke szerint az a tapasztalat, hogy a felhasználókat nem tájékoztatták megfelelően, hogy miként és mennyi ideig tudják felhasználni az 1450 lej értékű üdülési utalványt, másrészt a tanügyi dolgozók csak június – júliusban kapták meg a vakációs jegyeket, és a szeptemberi iskolakezdésig a tengerparton akarják azt felhasználni, holott már nincs szabad hely.
László Endre arra hívja fel a figyelmet, hogy az üdülési utalványt egy éven belül kell felhasználni, tehát nem csak nyáron lehet vele vakációzni, hanem az őszi, téli időszakban is, de akár már most lefoglalják és kifizetnek vele egy jövő nyári utazást. Másrészt rengeteg ajánlat van hegyvidéken is, ezeket érdemes lenne figyelembe venni.
Elmondta, egy 1450 lejes vakációs jeggyel például 3-4 napot lehet eltölteni Szovátán, Bálványoson, de kipróbálható akár a zabolai Mikes-kastélyban is a nemesi turizmus. A vakációs jegy nemcsak szállásra költhető, hanem fizethető vele utazás, gyógykezelés, étkeztetés, kalandpark, strandbelépő, masszázs vagy sportrendezvényen való részvétel is, ilyen turisztikai csomagokat ajánlott utazási irodákkal összeállíttatni, mert az költséghatékonyabb.
A törvény tavalyi módosításáig csak néhány magáncég adott vakációs jegyeket, idén viszont főként tanügyben osztottak ki ilyen utalványokat, amelynek köszönhetően bővült a belföldi turizmus. Országos szinten 21 millió euróra adtak ki üdülési csekket. Háromszéken a szálláshelyek 90 százaléka elfogadja az üdülési utalványt, mondta László Endre. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 19., 8:02
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Uram ez így igaz nincs kellő tájékoztatás, későre kapták a jegyeket ami nem sokat ér! Aki 3széken nőtt fel az inkább a tengerre kiváncsi, de ott 4-500 lej alatt nincs ágy!!!! Ágyat írok mert ha bulgáriával hasonlítjuk össze a kinálatot ott ennyi pénzért all inclusive szolgáltatást kap csúcsszezonban az ember! Kár volt adni ezeket a jegyeket, itt az állam nyer eleve elvesz 16% ot a munkástól, a vendéglátótól 1?%ot, az üzemanyag árának a felét,a kajával szintén begyüjt legalább 16 ot és hab a tortán mivel ennyi turista 1időben még nem volt a vendéglátósok minden mocskot fel fognak etetni így az őszi keresetet orvosoknak és gyógyszertáraknak visszük!😂

  • User
    Dátum: 2018. július 19., 10:20
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Hat igen. A 3 honap jol fizetett semmit tevest meg kell ajandekozni egy vakacios jegyel is. Azt azert jo lenne kihangsulyozni, hogy nem mindenhol es nem minden kozszferaban dolgozonak adnak ilyen jegyet. Ne vezessuk meg a nepet.

  • User
    Dátum: 2018. július 19., 12:52
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A rosszindulat s irigykedés helyett menjen dolgozni a tanügybe vagy ahol adnak üdülőjegyeket. Ma már 5o évesen is be lehet iratkozni egyetemre, ha tanár akar valaki lenni. Ja, hogy még magyarul sem tud helyesen írni?

  • User
    Dátum: 2018. július 19., 22:02
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Primitiv és roszindulatú kioktatás egy Tanártól , ha a kedves Tanárnak nemcsak értelmi de de egy kis érzelmi intelligenciája is lenne .akkor talán elgondolkodna azon ,hogy mindenkiből értelmisegi nem lehet .és talán nem irigység . hanem a diszkriminació a mi ebben az országban müködik az bántja az embereket, a kettős mérce, mert mindenki aki dolgozik megérdemelné az üdülési csekket legyen az munkás , állami vagy privát szférában dolgozó, nyugdijas stb. Kedves Tanár alázat nélkül az ember semmit sem ér !