Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Duplázott a Gelencei Nemere

Duplázott a Gelencei Nemere Sport

A megyében mindent megnyert a 2017–2018-as szezonban a Gelencei Nemere labdarúgócsapata, amely a IV. ligás diadalát követően kedden délután a háromszéki Román-kupát is bezsebelte. A gelenceiek gólgazdag mérkőzésen vetettek véget a Papolci FC három éven át tartó kupabeli fölényének, összesen hét találatot jegyezhettünk fel a látványos fináléban.

Kedden hivatalosan is befejeződött a háromszéki labdarúgóidény, a Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség szokásos szezonvégi ünnepségének helyszínéül ezúttal a zágoni sportkomplexumot választotta, ahol a kupadöntőt megelőzően díjazták a különböző bajnokságok legjobb csapatait és játékosait. A kitüntetések után ténylegesen is a futballé lett a főszerep, a IV. liga két legerősebb együttese, az első és második helyen végzett Gelence és Papolc feszült egymásnak a kupáért kiírt találkozón.

A mérkőzést a félig-meddig hazai pályán játszó papolciak kezdték lendületesebben, a David remek beadására jó ütemben érkező Cărunțu elől az utolsó pillanatban mentett Marincea. Válaszként a IV. liga gelencei gólkirálya, a 28 meccsen 28 gólig jutó Gerotă rakétázott a kapu fölé. A 15. percben Tudorie a jobboldalról tálalt kitűnően Spetcu elé, aki rosszul ért labdába, próbálkozását könnyedén védte a Nemere kapusa. Alig pár perc múlva Cărunțu fejese kevéssel kerülte el a gelencei kaput. Hiába a sok papolci helyzet, a 28. percben Gelence jutott előnyhöz, Bărbășescu centerezésénél Bodolan kézzel ért a játékszerhez, a befújt büntetőt pedig Ursu értékesítette (1–0). Hat perccel szünet előtt Bodean is megcsillogtatta tudását, Gerotă passzát továbbítva a jobb alsóba (2–0).

Az 50. percben úgy tűnt, eldőltek a lényegi kérdések, miután Ursu mindenkit kicselezve hatalmas gólt lőtt (3–0), de a papolciak ezt másképp gondolták, és két perc leforgása alatt kétszer is betaláltak, előbb Toderașcu, majd Cărunțu szépített (3–2), újra nyitottá téve a meccset. A folytatásban kissé eldurvult a játék, ahogy a sárgalapok is jelzik, az egyenlítésért hajtó Papolci FC legnagyobb lehetőségét Peter hagyta ki a 82. percben, míg a másik oldalon Sala és a csereként beállt Dorvos végleg eldöntötték a győztes kilétét, 5–2-re nyert Gelence, és véget vetett a papolciak utóbbi három évbeli győzelmi sorozatának a kupában.

A Nemerére szombaton újabb próbatétel vár, 18 órától a brassói Tineretului stadionban vívja a III. ligáért kiírt osztályozó első mérkőzését a Brassói SR ellen.

Labdarúgó Román-kupa, megyei döntő: Gelencei Nemere–Papolci FC 5–2 (2–0). Zágon, sportpálya, mintegy 300 néző. Vezette: Robert George Dumitru.

Gelence: Gătej – Iacob (Gáspár, 87.), Pap, Marincea, Stana, Baciu, Bărbășescu (Rémán, 89.), Sala, Ursu (Vulcan, 90.), Bodean, Gerotă (Dorvos, 80.). Papolci FC: Szabó – Dovleag, Roșca, Bodolan (Oancea, 72.), David I., Toderașcu, Peter, David V., Cărunțu (Bagoly, 90.), Tudorie, Spetcu (Farczádi T., 53.). Gólszerzők: Ursu (29. – tizenegyesből, 50.), Bodean (39.), Sala (83.), Dorvos (85.), illetve Toderașcu (54.), Cărunțu (56.). Sárga lap: Stana (34.), Sala (62.), Gerotă (80.), illetve Tudorie (43.), Peter (63.), David (65.).

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. június 14., 15:15
    ÉRTÉKELÉS: 0

    GRATULALUNK A GELENCEI NEMERE CSAPATANAK MINDENT MEGNYERT BAJNOKSAG ROMAN KUPAT IFI BAJNOKSAGOT ES TOVAB IS JUTOT A KORZETIRE DE NEM JELENT MEG KERDEZUK NEM ERDEMELTEK VOLNA EZEK A GYEREKEK KIK KI HARCOLTAK A TOVABJUTAS OTT LEGYENEK AZ ORSZAG 18 CSAPATA KOZOT OK GELENCEIEK ES NEM LEGIOSOK OK A FALUJUKAT KEPVISELTEK NEM PENZERT

  • User
    Dátum: 2018. június 15., 11:57
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Hol vannak a székely atyafik a Gelence csapatából? Vagy talán éppen a kisebbségek vb-jén vesznek részt és a Székelyföld színeiben játszanak? 🙂