Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ki kit kér számon?

Istentelenül ledorongolta Cristian Tudor Popescu Simona Halepet a római WTA tenisztornán nyújtott szereplése miatt. A román sajtó mindenhez is értő megmondó-embere szerint hozzáállásával szégyent hozott az országra, mert nem küzdött, mert nem halt meg a pályán, mert megelégedett azzal, hogy megmarad világelsőnek, „kedvetlenül téblábolt”, és ellenállás nélkül asszisztált az ukrán Elina Szvitolina döntőbeli győzelméhez.
Álljon már meg a verekedés! Ki kit kér itt számon? Mivel járult hozzá Románia ahhoz, hogy Simona Halep a semmiből világelsővé küzdötte fel magát? Mit tesz ez az ország a teniszért, a sportért, a gyerekek egészségéért? Jobb helyeken, ahol nem csak kidobnak az ablakon egy labdát, hogy, na, rúgjátok, lehet, hogy néhány alapvető sportág szabályait esetleg megtanítják testnevelésórán, de a tenisz egészen biztosan nem szerepel ezek között.
Az amolyan „úri sport”: anyuka vásárolhat ütőt, apuka elviheti a város túlsó felében lévő teniszpályára (mert vidéken nem is hallottak ilyenről), ahol fizetheti a pályadíjat, az edzőt, az öltözőt, s ha nem csak a fallal akar később pattogtatni, akkor lehet a gyereket saját zsebre hordozni nemzetközi versenyekre, mert hazaiak gyakorlatilag nincsenek. Ha a gyerek fejlődőképes, akkor lehet méregdrága városokba, méregdrága tornákra eljárni, s ha bírja a szülők zsebe, és van elég kitartás, akkor kezdenek jönni az amúgy igen jelentős pénzdíjak.
Simona Halep mindezeket saját és családja erejéből végigcsinálta. A román hatóságoknak akkor kezdett „érdekes” lenni, amikor világelső lett, és menő lett vele miniszterelnökként fotózkodni. Amíg így áll a helyzet, addig megköszönhetik neki, hogy egyáltalán időt szakít arra, hogy a Fed-kupában a román csapatban játsszon, hogy sok társához hasonlóan még nem költözött Monte Carlóba, hogy még mindig konstancainak vallja magát, és több mint 20 millió eurós összeteniszezett vagyo­nából nem Miamiban, hanem Mamaián épít szállodát. Ha majd ráeszmélnek, hogy a sport a legjobb befektetés a nemzet egészségét tekintve, majd azután jöhetnek elvárásokkal is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 25., 16:48
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Mindjart elsirom magam! Vilagelso mert a WTA -nal olyan a pontozas , amilyen .Melyik valamirevalo versenyt nyerte meg? Bejut a dontobe aztan siman veszit mert tulterhelt , nem tud koncentralni , serult, faj…..stb…stb Atesett a lo tulso oldalara! Amig csendben kuzdotte fennebb es fennebb magat sokkal szimpatikusabb volt mint most amikor a csapbol is o folyik ha valahol , valamin resztvesz. Lett belole egy agyonajnarozott „hazafi”!