Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tisztújítást tartott a KVISZ

Tisztújítást tartott a KVISZ Kovászna megye

Hétfő délután a Kosztándi Galériában tartotta tisztújító kongresszusát a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ). A közel ötven megjelent fiatal új vezetőséget választott a szervezet élére, az elnöki pozíciót továbbra is Szöllősi Tamás töltheti be.

A rendezvény köszöntőbeszédekkel indult, elsőként Kelemen Szilárd, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke szólt az egybegyűltekhez, arra biztatva a fiatalokat, hogy fogjanak össze, szervezzenek programokat, mert más nem teszi meg helyettük. „A mi feladatunk az, hogy elmondjuk a vezetőknek, hogy nekünk, fiataloknak mi a fontos” – hangsúlyozta. Kelemen két kéréssel fordult a jelenlevőkhöz: segítsék a megválasztásra kerülő csapatot ötletekkel, és legyenek kitartóak a terveik megvalósítása érdekében.

Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke az ifjúsági szervezetek jelentőségére mutatott rá, hiszen a MIÉRT köréből indult el több olyan kezdeményezés, amely a fiatalokat segíti, mint az ifjúsági alapok létrehozásának lehetősége vagy a fiataloknak kiutalható építési területek. „Ezek olyan jellegű kérdések, amelyek kapcsán mi, fiatalok mondhatjuk el, hogy mire van igényünk, ezért tartom fontosnak, hogy minden szinten ott legyünk és hallassuk a hangunkat” – emelte ki.

Fejér László Ödön gondolatait munkatársa, Dávid Sándor tolmácsolta. Az RMDSZ-szenátor üzenetében a fiatal nemzedék fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte, hogy talán nem sikerült a fiatalok minden elvárásának eleget tenni, de ennek oka az, hogy nehéz lépést tartani a mai világot jellemző gyors fejlődéssel. „Jó tudni, hogy benneteket érdekel az, hogy mi történik a környezetetekben, tevékenyen részt akartok vállalni azért, hogy ez a gyönyörű város megteljen élettel és vidámsággal” – üzente.

A köszöntőbeszédek után elsőként Szöllősi Tamás, a KVISZ elnöke tartott beszámolót a 2017-es évről. Elmondta, céljuk az volt, hogy minél színesebbé tegyék Kézdivásárhely ifjúsági életét. Ennek jegyében a tavalyi év során 24 saját és 16 társrendezvényük volt, melyek keretében több mint 50 önkéntes dolgozott és több mint ezer személy vett részt. A jövőben folytatni szeretnék ezt a munkát képzésekkel, előadásokkal, sport- és kulturális rendezvényekkel, ugyanakkor továbbra is megtartanák a hagyományos rendezvényeiket, mint a Diáknapok vagy a Városi Gólyabál.

A beszámolót a jelöltek bemutatkozása követte. A héttagú vezetőség elnöki posztjára Szöllősi Tamás eddigi elnök pályázott, a csapat további tagjai Beck Hanna, Farkas Áron, Gál Rebeka, Keserű Kriszta, Kis Tamás és Oláh István. A bemutatkozások után sor került az új elnökség megválasztására, a jelenlevők közel egyöntetűen szavaztak bizalmat az új elnökségi csapatnak. 

Farkas Áron

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások