Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ítélet az iskolaperben

Ítélet az iskolaperben Kovászna megye

Nem költöztetik vissza a Kós Károly-iskolát egykori épületébe, a két intézmény marad a Puskás Tivadar Iskolaközpontban – szól a Kovászna Megyei Törvényszék pénteken kihirdetett ítélete az iskolaper néven elhíresült ügyben. A bírák szerint megalapozatlan az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keresete, amely szerint a helyi tanács törvénytelen módon hozott határozatot a két intézmény összevonásáról. Az ítélet nem jogerős.

Bálint József kissé csalódottan vette tudomásul az ítéletet. Az EMNP Kovászna megyei elnöke abban bízott, hogy a tanúk meghallgatásakor a bíró „megvilágosodott”, hogy „nincs abban semmi jó”, hogy a gyerekeket felvételiztettük a Kós Károlyba, majd „áthurcoltuk” a Puskás Tivadarba, ahol zsúfoltság van, és nincsenek körülmények rendesen szakmát tanulni.

– Álláspontunk nem változott. Szerintünk a helyi tanács a szülők, a tanulók, a tantestület és a szakemberek megkérdezése és mindenféle hatástanulmány nélkül, a törvényes procedúrák megkerülésével, mondvacsinált gyereklétszámra hivatkozva, önkényesen megszüntetett egy magyar szakmunkásképző iskolát. Megvárjuk az indoklást, és a 15 napos határidőt betartva valószínűleg fellebbezni fogunk – nyilatkozta Bálint József.

Sztakics Éva szerint ezzel szemben, a bíróság „teljesen logikus döntést hozott”. A sepsiszentgyörgyi alpolgármester azt mondja: minden procedúrát betartottak, és sem gyereket, sem tanárt nem érintett hátrányosan az iskola-összevonás.

– Egyetlen szak sem szűnt meg, egyetlen tanár sem került az útra, mindenki megkapta az új helyét, nem értem, mi a probléma. Ha már ennyit lovagolnak a gyereklétszámon, akkor hadd mondjam el: az iskolahálózat megszervezése a helyi tanács kizárólagos hatásköre. Egy iskola elköltöztetése nem kizárólag gyereklétszám kérdése. Itt, éppen a határon volt, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy jobban, észszerűbben, gazdaságosabban használjuk ki azokat az épületeket, amikkel rendelkezünk. Mert nem csak a Kós Károly Líceumba járó tanulóknak vannak jogaik, hanem azoknak a gyerekeknek is, akik a Mikó-kollégium és a Mikes Kelemen Líceum elemi osztályaiba járnak, mégpedig nagyon rossz körülmények között. Az önkormányzat, amelyet ezért választottak meg, hogy minden gyerek érdekét nézze, úgy döntött, felújítja az épületet, és a kicsiknek is normális körülményeket teremt – szögezte le Sztakics Éva.

Az alpolgármester kifejtette: a tervek készen vannak (benne igen bátor és modern megoldások – a felső épületből például csúszdán lehetne lejönni az alsóba), ha a közbeszerzés normális tempóban történik, akkor 2019 őszén a Kós Károly-féle épületben kezdhetnének a Mikó elemistái, a Mikes Kelemen Líceum pedig visszakapná az iskola szomszédságában álló, a Mikó által használt épületét.
Sztakics Éva elmondta: később ugyan változhat, de egyelőre a Kós Károly épületét a Mikónak adták. Pályázni ugyanis csak létező iskolával lehet, márpedig az esetleges lehívható kétmillió euró sokkal több pénz annál, mintsem megkockáztassák, hogy „névviták” áldozatává váljon. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 19., 14:24
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ennek a pernek a vegkimenetele annyira nyilvanvalo volt !! Most, hogy az alpogarmester asszony felvazolta terveiket ,azert imadkozom , hogy az egesz RMDSZ-es pereputty, modern megoldasokkal, csuszdan huzza el a csikot !!!

  • User
    Dátum: 2018. február 19., 17:01
    ÉRTÉKELÉS: 8

    A biróság teljesen logikus döntést hozott, mert a rmdsz által befolyásolt! Helyezzék át a pert 1 másik biróságra és nyert ügyük lesz! Milyen dolog az, h bezárunk 1 iskolát mert így sokat sporol a polgármeister?! Ma holnap saját vezéreink küldenek kivégző táborokba mivel terhükre vagyunk! A remedeszé szócsövei falun még úgy gyűjtik a szavazatot h ne hagyjuk a templomot és iskolát, segítünk önöknek rmdsz nélkül mi lenne a magyarsággal, stb!!!! Ps.asszem jobb lenne…

  • User
    Dátum: 2018. február 19., 17:04
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Ilyenkor hol van a tanfelügyelőség és a szakszervezet? Ja ők a karhatalom mozgatórugói! Hátradőlve nézik, h melyik suli következik közbe szorakoznak azokon akiket a napokban leépítésekkel fenyegetnek!

  • User
    Dátum: 2018. február 19., 20:21
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Eddig is csak zsonglőrködéssel tartottak mesterségesen életben létszám alatti osztályokat. Papíron tizenöt gyerek, amikor mindenki tudta, hogy tíz sem jár iskolába. Hamis felmérések, jelentések alapján nem szüntettek meg, illetve nem vontak össze. egyelőre- falusi iskolákat. Ha kocsi, tengerpart és kirándulás kell, gyereket viszont nem „vállalunk”, ki a hibás? A tanfelügyelőség, vagy a szolgálatos bűnbak, a rödömöszö?

  • User
    Dátum: 2018. február 19., 23:19
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Amióta ez az ügy kirobbant, azon törtem a fejem, hogy melyek a hátsó szándékok a Kós épületével kapcsolatban. Most már világos: városi tanácstag a Mikó igazgatónője, és biztosan nem tiltakozott amikor megszavazták-kitervelték, hogy az épület legyen a Mikóé. Csúszdán jönnek le a gyerekek a felső épületből??? Ekkora baromságot! Csússzanak le a terv kiagyalói, le a süllyesztőbe, épp eleget élősködtek a város pénzén.