Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Folytatnák a párbeszédet

Folytatnák a párbeszédet Románia

Az RMDSZ képviselői szorgalmazzák a Klaus Johannis államfő és a magyar közösség képviselői közötti párbeszéd folytatását. Erről Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester tájékoztatott, aki szerdán részt vett a Cotroceni-palotában a kormányalakítási konzultáción.

Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke érdeklődésünkre elmondta, nem ismerik Viorica Dăncilăt, a Szociáldemokrata Párt miniszterelnök-jelöltjét, de elfogadják az államfő döntését. „Nem is találkoztunk vele, nem sokat tudunk róla, éppen ezért nem tudunk sem A-t, sem B-t mondani ezzel kapcsolatosan. Semmiféle koalíciós egyeztetésünk nem volt senkivel, hanem azt mondtuk, elfogadjuk az elnök úr döntését”, húzta alá Antal Árpád. A politikus szerint valószínűleg lesz egy, a bemutatkozást célzó találkozó Dăncilă és az RMDSZ két parlamenti frakciója között, és annak függvényében, hogy ott mi fog történni, nyilván eldöntik, megszavazzák-e vagy sem a az új kormányt.

Sepsiszentgyörgy polgármestere ugyanakkor megjegyezte, a kormányalakítási egyeztetésen szó esett arról is, hogy folytatni kellene a tavaly nyáron elkezdett párbeszédet Klaus Johannis államfővel. „Az elnök nyitott ennek a párbeszédnek a folytatására, és ezt örömmel könyveltük el”, mondta Antal. Mint ismeretes, tavaly júliusban látogatott Klaus Johannis Sepsiszentgyörgyre, ahol a megyeházán többek között székelyföldi önkormányzati vezetőkkel tanácskozott.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások