Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A város is támogatja a sportot

A megyei tanács után Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete is tegnapi rendkívüli ülésén fogadta el a sportprogramok finanszírozási feltételeire, követelményeire és módszertanára vonatkozó szabályzatot a sporttörvény előírásai alapján. Ez azt jelenti, hogy a város is kiírhatja az élsport támogatására szánt pályázatot.

A határozat előterjesztésekor Antal Árpád polgármester elmondta, hogy a sporttörvény bizonyos előírásai gátolták a sporttevékenység támogatását, oly mértékben, hogy akár a 2017–2018-as idény finanszírozásának befagyasztását is eredményezhette volna. Ezeket a jogi akadályokat hárította el egy sürgősségi kormányrendelet, amely előírja a sporttevékenységi szerződés megkötésének lehetőségét a , és ugyanakkor arra is lehetőséget biztosít, hogy sportidényre, és ne költségvetési évre kössék meg ezt.

Az ülésen jelen levő Nagy Gergely Levente sepsiszentgyörgyi polgár is szót kért a tervezet kapcsán, megjegyezve, nem nézi jó szemmel azt, hogy külföldi sportolókat „futtatnak fel”, hiszen ezáltal elveszik az esélyt a helyi fiatal sportolóktól. Antal Árpád válaszában kifejtette, részben egyetért a felszólalóval, ugyanis többször szó esett már arról, hogy több lehetőséget kell biztosítani a helyi játékosoknak. Ellenben, jegyezte meg, a külföldi játékosok a gyerekek számára is példát jelenthetnek, mert abban bíznak, hogy abban az esetben, ha csapataink sikeresek, akkor sok kisgyerek kezd el sportolni. „A cél az, hogy egészséges nemzedékeket neveljünk”, hangsúlyozta a városvezető, és ehhez az első lépés az volt, hogy eredményeket lehessen felmutatni, akár külföldi kosarasokkal vagy focistákkal is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 18., 8:44
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Vásárolt játékosokkal könnyű nyerni. Az igazi büszkeség az lenne ha a saját nevelésű játékosokat feljuttatni. JA, volt erre is példa, de támogatták a kézdivásárhelyi csapatot amikor önerőből feljutottak a A ligába? NEM!!!! És most sem támogatják!!!! Rengeteg pénzt beleölnek az idegen játékosokba. CSak ott tévednek hogy a megyei tanács költségvetését is sajátkent kezelik. Szégyen Tamás Sándorra nézve, hogy kézdivásárhelyi létére, egyáltalán nem támogatják a város fejlődését. Lasd: uszoda, sport, …