Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kutyák befogása az Őrkőn

Kutyák befogása az Őrkőn Kovászna megye

Mint arról már korábban beszámoltunk, az átfogó, Sepsiszentgyörgy magánházainál megejtett kutyaszámlálás után az illetékesek az Őrkő negyedben csendőrségi kísérettel fogtak be kóbor ebeket. Az eredményről érdeklődtünk.

Múlt csütörtökön és pénteken fogták be az Őrkő negyedben a kóbor kutyákat. Az akciót nehezítette, hogy sok esetben a negyedbeli lakásoknál nincs kerítés, ezért nehéz megállapítani, hogy melyik kutya „udvaron belüli”, és melyik utcalakó. Máthé László, a szépmezői kutyamenhelyet működtető Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője tegnap érdeklődésünkre elmondta, az említett két nap alatt összesen 25 ebet fogtak be és szállítottak a kutyamenhelyre.

– Erre az akcióra annál is inkább szükség volt, mert már az Őrkő negyedben lakók részéről is érkeztek be hozzánk panaszok az elszaporodott kóbor ebekre. A befogott 25-ből 6 kutyakölyök, a többi felnőtt példány – részletezte.

A befogott négylábúak nem veszélyesek, a menhelyen elvégzendő egészségügyi vizsgálatok után örökbe adhatók. Máthé azt is elmondta, incidensmentesen zajlott a befogás, alkalomadtán megismétlik. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások