Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Soros itt, Soros ott

Azt kérdi egy erdélyi atyafi a vonaton, hogy most mi van ezzel a Sorossal, a magyarok háza táján nem szeretett ember az amerikai milliárdos. Johannis mellett azonban sok a Soros-fiú, meg -leány, de Romániában a szocdemek mondják azt, amit Orbán Viktor, hogy fel kell számolni az általa létrehozta intézményeket, csak éppen Liviu Dragnea bandájára nem akar voksolni a székely ember fia.
Ha jól megnézzük, néhány dologban megegyeznek a Soros-ellenzők, legyenek bal- vagy jobboldaliak. A hatalom nem szereti, ha külföldi személy, s még inkább intézmény szól bele az ország dolgaiba, főleg ha nyakukra akarnak hozni egy zömében dolgozni nem akaró, más kultúrával rendelkező tömeget.

Soros György a nyitott társadalmon egy szabadon keresztül-kasul átjárható országot, sőt Európát ért, ahol mindenki éli a maga életét, figyelmen kívül hagyva az őshonos nép létrehozta kultúrát, szokásokat, életmódot, vallást. Ez a Karl Popper-i elmélet, amely szerint a zárt társadalom korlátozza a szabadságot, és a tolerancia nem veszély, hanem társadalmi kötőanyag, az egyenlőség pedig alapvető emberi jog. Innen eredően az állam (főleg a nemzetállam) rossz, beleavatkozik az egyén (nem kevésbé a kisebbségek) életébe, emiatt ennek ellensége. Amerikai mintájú Európai Egyesült Államokat képzelnek el, amelyben szinte hangtalanul eltűnik a népek nacionalizmusa, s a történelem politikai felhasználása. Mivel a fejlettebb nyugati országokban egy kis vérátömlesztés jól jött és jön, hiszen a csökkenő lakosság miatt a szükséges munkaerőt pótolni kellett, a nyitottság mellé álltak. Jöttek is csőstül a bevándorlók, a jobbakat maguknak tartották meg, a gyengébbeket szeretnék szétosztani a többi EU ország között. Ennek azonban senki nem tapsol. Sőt. A nemzeti létüket még teljesen ki nem élt kelet-európai országok éppen ezért teljes erővel tiltakoznak elsősorban az arab és afrikai országokból érkező menekültek és gazdasági emigránsok bejövetele ellen. Ki így, ki úgy. Persze, egy választás kimenetele nem ettől, pontosabban nem csak ettől, függ.

A társadalom korszerűsítésének útja minden országban más és más. És az a meghatározó, hogy ennek következtében miként élnek az emberek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük