Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Miért kéne szégyenkezniük a vadászoknak?

Románia az egyedüli ország Európában, ahol a hatóságoknak csupán 4 év leforgása alatt sikerült 5 vadfaj vadászatát betiltani (fajdkakas, hiúz, vadmacska, farkas, barnamedve). Ez köszönhető a természet- és állatvédő civil szervezetek hangos és jól időzített propagandájának és a kormányra gyakorolt nyomásának. A politikum gyengesége és az utca nyomásától való félelme az utóbbi időben nagyon megnőtt. Romániában a vadászok és a vadászat megítélése rendkívül negatív, ami elsősorban a közelmúlt történelmére vagy történéseire vezethető vissza.

A múlt rendszerben a vadászat egy emberhez volt kötve. A diktátor vadászatainak lett alárendelve sok olyan dolog, amelyek az emberek mindennapi életét megkeserítették. A falusi gazdákat senki nem kártalanította a vadkárért, azzal a szlogennel hárították el ezt, hogy egy téesznek el kell tudnia tartani egy vaddisznókondát.

Tilos volt az állatokat legeltetniük a Ceaușescu által kedvelt vadászterületeken, és tilos volt a fakitermelés is ezeken a helyeken. Az erdei munkásoknak nem szabadott semmiféle ágat hagyniuk azokon a helyeken, ahol fakitermelés folyt, a 2 cm átmérőjű ágakat is fel kellett seperni. A vadászatok alkalmával kötelező volt hajtani beállni a felnőtt, falun élő embereknek, és az autósok az órákig lezárt utakon vesztegelve várták, hogy egy ilyen vadászat véget érjen. Az ország első vadászának volt a kiváltásága elejteni medvéket, szarvast, zergét. A vaddisznó-vadászatokon, habár mindenki puskával érkezett, azt használni csak az elnöknek volt szabad. A vadászatok okán aztán megyelátogatásokat is megejtett, ahol a hosszú és tömött sorokba kivezényelt dolgozó nép éltette az elnöki párt.

A fordulat bekövetkezte után mindenki felszusszant. A nagyvadak elejtése ezután már hozzáférhetővé vált a földi halandók számára is, viszonylag kevés pénzért. A vadászati tagság fejében trófeás vad kilövési jogához jutottak, a bérvadászat pedig hozzásegített a vadásztársaságok gazdasági megalapozásához és a vadgazdálkodásra fordított összegek megnöveléséhez. Ekkor viszont megjelent a román politika csúcsán egy miniszterelnök, akinek két nagy szenvedélye volt: lakóházak vásárlása és a vadászat. Rögtön az ország első vadászának kiáltotta ki magát, az Országos Vadászati Egyesület elnöke lett, és vadászati tárgyú könyvet is kiadott. Nemsokára világrekord medvebőrrel fényképezkedett, amit ő ejtett el, és a Román Vadszövetség Kongresszusa bejáratához állított ki. Az országos erdészeti főigazgató egy körlevélben parancsba adta ki, hogy a 10 kg feletti (agancstömeg – szerk.) szarvasbikákat tilos külföldi bérvadásznak elejteni, az ilyen egyedek meglövését rögtön jelenteni kell a központnak.

Végül ez az úriember az államfői széket is megpályázta, nagyon esélyes jelöltként. Az ellenfelével folytatott utolsű nyilvános vitája során az egyik riporter feltette a kérdést, miszerint miért vadászik, és hogy milyen érzés tölti el, amikor egy ártatlan nyuszit lő le. Akkor ünnepélyesen megígérte, hogy többé nem fog vadászni, de már késő volt. A választást elveszítette.

Az utóbbi évek legjobban mediatizált vadászati eseménye a bályoki vaddisznóskerti vadászat volt. Amúgy a kitűnően megszervezett, és az európai gazdasági-társadalmi elit részvételével lezajlott kétnapos rendezvényben semmi kivetnivaló nincs. A vaddisznóskert nagysága tekintélyes, 1200 ha, és az ott nevelt vaddisznók vadászata igazi élményt jelent. A vaddisznóskert tulajdonosa viszont nagyon sokat hibázott a kommunikációban. A román média semmit sem tudott a zárttéri vadtenyésztésről és annak értékesítéséről. Amikor a második nap végére beengedték a sajtót, mit láttak? Nagyon sok híres embert állig felfegyverkezve, és 200-250 vaddisznót, amelyeket traktorok hordtak a terítékre. Mindezt egyenes adásban közvetítették a tévécsatornák. Amikor a sajtót a következőkben kitiltották a helyszínről, már későnek bizonyult. Napokig álltak az újságírók a kert bejáratánál, és várták, hogy lefényképezhessék a résztvevőket, valamint helikoptert béreltek a vadászterület fölé, hogy lefilmezhessék az ott történteket. Hosszú estéken a média hangadói boncolgatták az eseményeket, és mély rosszallásukat kürtölték szét a világba a vadászokról és a vadászatról.

(A VII. Székelyföldi Vadásztalálkozón elhangzott előadás szerkesztett, rövidített változata.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 20., 9:09
    ÉRTÉKELÉS: 30

    Draga „vadaszkaim”.Senki nem akarja teljesen betiltani a vadaszatot.Vadaszat eddig is volt es lessz is mig vilag a valag.A baj ott kezdodik amikor egyesek kvotara akarnak vadaszni ipari mennyisegben,hogy doljon a le a zsebukbe.A hunok is vadasztak,annak idejen lohatrol es ijakkal.De csak annyit amennyi elegendo volt a csaladjuk eltartasara.Az indianok ugyanezt tettek Amerikaban mindaddig mig meg nem jelent a feher ember aki ipari mennyisegben elkezdte vadaszni a bolenyeket a premjukert.Az eredmenyt mindannyian lathatjuk.Ma mar nincsenek bolenyek Amerikaban.Mi nem a vadaszat ellen lepunk fol,hanem a kvota vadaszat ellen mely a vadallomany teljes pusztulasahoz fog vezetni idovel.Tudjuk,hogy nagy penzek forognak kockan az ilyen vadaszatokon.Mi ez ellen harcolunk.Hogyan lehet vadaszatnak nevezni(vagy sportnak) azt a vadaszatot ahol a” vadasz” teljes biztonsagban egy medvelesbol(fabol osszeeszkabalt biztonsagos torony) ralo a csalival(kampora akasztott hussal} odacsalt medvere es ezert fizet(kulfoldiek eseteben) 10.000 eurot.Na ezt nevezzuk mi gyilkolaszasnak es semmikeppen nem vadaszatnak.Es amig ilyen vadaszatokrol almodoztok addig mi mindeg ellenetek szavazunk.

    • User
      Dátum: 2017. június 20., 20:17
      ÉRTÉKELÉS: -32

      Drága ” Bunkocskánk”: mi vadászok, nem tudjuk hogy, milyen iskolád lehet de, a butaság messze látszik rólad. Köszönő viszonyban sem vagy a témával ( vadászat/természet védelem/vadgazdálkodás/fenntartható vadállomány, és ehhez hasonló fogalmak biztos hogy ismeretlenek számodra) de veszed a bátorságot, hogy írj ……… Ne tedd többször, ne égesdle magad ha egyszer tényleg nem muszáj.

  • User
    Dátum: 2017. június 21., 1:14
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Elsősorban azért, mert 2017-ben élünk és a vadászat mint sport tevékenység nem állja meg a helyét, egyrészt mert a sport versengést jelent, összemérni az erőt, helytállást, kitartást nem pedig terepjáróval bejárni erdőt mezőt, majd kényelmesen az ülésből, székből, lesből gyanútlan állatokra lövőldözni. Igen, ez szégyenteljes. Vadásznak lenni hívalkodás, zöld ruha alá rejtett vérszomj, talán tudathasadás is jár vele hisz el kell hitetnie magának, hogy amit tesz az jó és mint mi sem történt volna az elejtett állat után máris újabbra szomjazik, annak ellenére, hogy a jégszekrénye dugtig van hússal. Vadgazdálkodás, „cinegetika” hallatszik minden vadász habzó testnyílásából, hisz minden amit tesznek azt ezen tudomány nevében teszik az állatok érdekében. Ha valaki valaha elolvasott egy biológia, ökológia vagy esetleg etológia könyvet annak könnybe lábbad a szeme a cinegetika mint tudomány hallatán, és körül belül úgy viszonyul a cinegetika a vadbiológiához mint az asztrológia az astronómiához, magyarul mondva egy tévtan, egyetlen haszna a vadászat szükségességének az állandó bizonylata. A jelenlegi helyzet kialakulásáért pedig a civil szféra nyomása mellett súlyos teher nyomja a kedves Sárkány úr vállát is hisz nem véletlenül indult bünvádi eljárás a vadászati keretek kiosztása miatt, el kell olvasni a Press One cikkeit, és igen Sárkány úr, ezért is szégyen vadásznak lenni!

  • User
    Dátum: 2017. június 21., 11:27
    ÉRTÉKELÉS: 16

    „Ne irjak tobbe”…Ezt vegyem fenyegetesnek?!Na ide figyeljetek hajfeju gyilkosok!Ha ti Erdelyt csak egy nagyon kevesket is szeretnetek es nem a nepetek aruloi es a hazatok pusztitoi lennetek akkor igenis erdekelne benneteket az erdogazdalkodas.Milyen vadasz az mely egyetert az erdok kiirtasaval,meg tudnade mondani nekem?!.A hajfeju unokaid majd hol fognak vadaszgatni ha ilyen iramban irtjak az erdoket?Vagy annyira hitvanyok vagytok,hogy meg a sajat unokaitok elete es jovoje sem szamit nektek.Ti nem vadaszni akartok hanem eurot es dollart szamolni.Nektek csak ez a szent,nektek egyeb semmi nem szamit,sem a kornyezet sem az allatvilag sem s sajat nemzetetek jovoje nem szamit.Ti nagyobb aruloi vagytok a szekely nepnek mint a romanok.De mondok en nektek valamit es ezt jol jegyezzetek meg.Azok a romanok akik ma a csatlosaitok az erdok kiirtasaban es a kvota vadaszatban holnap mar a vadloitok lesznek!Mert a roman miutan folebred Csipkerozsika almabol es latni fogja,hogy sem erdoje sem vadjai nem maradtak egyszeruen bunbakot fog keresni.Na kitalalod,hogy kikre keni majd az orszaga kifosztasat!?A MAGYAROKRA!!!Eltalaltad.Na latod,hogy megsem vagy te olyan hulye mint amilyennek tetteted magad.

  • User
    Dátum: 2017. június 21., 12:50
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Na ismet ugy latom,hogy a mai kommentjeimet torlitek.Nem azert mert nem lennenek jok es igazak,hanem mert PARANCSOT kaptatok ra.Errol beszeltem en a multkor,hogy az RMDSZ tagok bunkozhatnak,patkanyozhatnak,idiotazhatnak masokat kiknek eltero a velemenyuk az ovektol.Es fokeppen fenyegetozhetnek!Szerintetek ez nem sertes csak az ha mi(nem rmdsz szimpatizansok) ugyanabban a stilusban visszairunk nekik.Azert ezt a mai kommentet jol tegyetek el mert meglatjatok,hogy ot-tiz ev mulva a mai roman csatlosaitok a vadloitok lesznek!Ugyanugy mint ahogyan egy regi csatlosotok Basescu mar annyiszor hatbadofte az RMDSZ-t.Ugy latszik ti soha nem tanultok.Ezek szerint megerdemlitek a sorsotokat!