Hirmondo

2018. augusztus 14.

A nemzet levéltára

A nemzet levéltára

A Magyar Nemzeti Levéltár, amint a neve is jelzi, a nemzet egészének kulturális örökségét gyűjti össze, őrzi, óvja, rendszerezi és biztosítja ennek tudományos, illetve magáncélú kutatását. Közművelődési programjai által pedig fel szeretné kelteni az igényt történelmünk és elődeink tapasztalatainak a megismerése iránt – hangzott el a Bethlen Gábor-sátorban dr. Germuska Pál főosztályvezető által irányított beszélgetésen az idei Tusványoson.

Nem magánügy

Nem magánügy

A SIC Feszt, és azon belül a Családi nap szervezői remélték, elérik a fiatalok ingerküszöbét is a családon belüli erőszakról szóló előadással, és ez valóban megtörtént. Az országban minden 30. másodpercben megvernek egy nőt – ők a mi közösségünkben is jelen vannak –, 2016-ban pedig 200 nő vált a családon belüli erőszak áldozatává. Róluk és a többi szenvedőről beszélgettek az egy asztalnál ülő Bálint Olga, a Szentkereszty Stephanie Egyesület igazgatónője, Hegedűs Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének ügyvezető elnöke, Dobolyi Tünde, kézdivásárhelyi ügyvéd és Ájgel Ágnes, mint szervező.

Remélik a kedvező döntést

Remélik a kedvező döntést

A közéletiség iránt érdeklődő fiatalok a SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetemen az aktuálpolitika kihívásairól és problémáiról is testközelből, azaz a törvényhozásban, végrehajtásban tevékenykedő politikusoktól is hallhattak. Szombat délben Cseke Attila szenátusi frak­ció­vezetővel Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke beszélgetett a most éppen az alkotmánybíróságon pihentetett új közigazgatási kódex kapcsán.