Hirmondo

2018. július 12.

Elköltözött a SIC Feszt

Elköltözött a SIC Feszt

Új helyszínen és új programszerkezettel óhajt a Háromszéki Ifjúsági Tanács által szervezett SIC Feszt a fiataloknak elérhető áron tartalmas szórakozást biztosítani augusztus 10–12. között. Még alakulóban a program, de már sok részlet ismert, Kelemen Szilárd Hárit-elnök a szervezet székhelyén tartott sajtótájékoztatón, a két korábbi elnök és szervező, Oltean Csongor és Grüman Róbert társaságában ismertette ezeket.

Eső után biztosítás?

Eső után biztosítás?

Az áradások során számtalan gazdaság, ház, pince, mezőgazdasági terület rongálódott, illetve közutak is károsultak a megyén végigsöprő víztömeg miatt, és az eső még mindig esik… Összeállításunkban annak jártunk utána, ilyen esetekben a biztosítások mennyire nyújthatnak lelki nyugalmat a magánszemélyeknek, és a közösségi vagyonért is felelős önkormányzati vezetőknek, illetve élnek-e a lehetőséggel.

Szidás helyett bátorítást

Szidás helyett bátorítást

A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség által kezdeményezett felmérés keretében kérdőívek segítségével próbálták a végzős liceumisták és szakiskolások jövőképét felmérni, illetve megvizsgálni, hogy azt hogyan befolyásolja az iskola. Meglepő következtetésre jutottak, melyről tegnap sajtótájékoztatón számolt be a tanulmány készítője és kiértékelője, dr. Brassai László pszichológus és Kiss Imre főtanfelügyelő.