Hirmondo

2018. június 11.

7. Krea-szülinap, stílusosan

7. Krea-szülinap, stílusosan

Hét éve nyitotta meg kapuit a kézdivásárhelyi KreaKids Stúdió, amely azóta több tucat végzősnek nyújt karrierlehetőséget, jelenlegi diákjainak pedig esélyt ad a fejlődésre és kreativitásuk kibontakozására. A főként design és divattervezésre specializálódott magániskola – az előző évek hagyományához hasonlóan – pénteken nagyszabású divatbemutatóval és kiállítással ünnepelte fennállásának hetedik évfordulóját az ipari parkban, ez alkalommal legújabb projektjüket is szemléltették.

Lyukak az igazságszolgáltatásban

Lyukak az igazságszolgáltatásban

Hallgatva az igazságügyi reform részleteit, az embernek önkéntelenül is eszébe jut Szolzsenyicin A gulág szigetcsoport című könyve. Bár első látásra túlzásként hat az analógia a sztálini „társadalmi megtisztulás” és a román igazságszolgáltatás gyakorlata között, mégis, a parlamentben tárgyalt jogszabályi mulasztások adnak némi alapot ahhoz, hogy legalább egy gondolatkísérlet erejéig összevessük a két jelenséget. Már csak azért is, hogy ne feledjük, az Európai Bizottság nem alaptalanul indította el kötelezettségszegési eljárását Romániával szemben.