Hirmondo

2018. május 10.

Pusztítani könnyű

Pusztítani könnyű

A műemlékvédő szakemberek egyértelmű rosszallását váltotta ki annak az tucatnyi kormánypárti honatyának a törvénymódosítási javaslata, amely alapján a műemlék épületeken az illetékes hatóság külön engedélye nélkül is elvégezhető egy beavatkozás, toldás avagy felújítás. A Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóságtól kértünk állásfoglalást ez ügyben, Csáki Árpád főtanácsos válaszolt felkérésünkre.

Az ígéret szép szó

Az ígéret szép szó

Miután nemrég arról írtunk, hogy a baróti Bányász utcában szépen haladnak a felújítási munkálattal, ha jól mentek volna a dolgok, akkor most ugyanezt a Petőfi utcáról is megírhattuk volna. De itt akadályok gördültek a tervek elé. A Barót-patakot átszelő híd felújítása nem kezdődhetett el, mert előtte az Electricának oszlopokat kell cserélnie, az utcában a házaknak a szennyvízhálózatra való rákötése is várat magára: a brassói Termoconfort cég, akinek ez feladata, mintha megfeledkezett volna Barótról.

Ismét utaztatna a prefektus

Ismét utaztatna a prefektus

2017 novemberében Sebastian Cucu prefektus úgy döntött, a sofőrvizsga gyakorlati részét kizárólag Sepsiszentgyörgyön lehet elvégezni. Ennek értelmében Kézdivásárhelyről alkalmanként 30–40 iskolásnak kellett volna a megyeközpontba utaznia jogosítványa megszerzéséért. Akkor a sofőrvizsgáztató hálózatért felelős Florin Cătană főfelügyelővel közösen sikerült jobb belátásra bírnunk a prefektust.