Hirmondo

2018. április 23.

Közösségi nap Baróton

Közösségi nap Baróton

Közel négyszáz facsemetét ültettek el szombaton baróti és más erdővidéki településekről érkezett fiatalok és segítőik a város határában található Keleti-tó partján, a Barót-patak mentén, a bányahíd és a baptista templom közötti szakaszon, a városi strand területén, valamint játszóterek közelében. Az önkéntes megmozdulással a szervező Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) a Föld napja (április 22.) előtt is tisztelgett.

Ami jól áll a piros táskához

Ami jól áll a piros táskához

A korán jött nyári melegben a bogarak meg a gyerekek kipörögtek a napvilágra, a retromobilok pedig a térre: a szervezők nagy szívfájdalmára az oldtimer autók vasárnapi, első tavaszi parádéján csak a Bodok szálloda előtti téren engedélyezték a parkolást, holott tavaly a főtéren sokkal jobban érvényesültek a kisuvickolt régi autók. Emiatt aztán kissé szorosan állt a több mint 50 kiállított jármű és 25 motorbicikli, ennek ellenére a csodálók megtalálták őket, és szívesen pózoltak a régi idők klasszikusainál.

Egy győzelemre a címvédéstől

Egy győzelemre a címvédéstől

Mindössze egy győzelem választja el a Sepsi-SIC-et attól, hogy zsinórban harmadszor is magasba emelje a női kosárlabda Nemzeti Liga bajnoki trófeáját. Az egyik fél három győzelméig tartó döntő első két összecsapásán a címvédő zöld-fehérek egyszerűen lesöpörték ellenfelüket a pályáról, előbb harminc, majd húsz pontot vertek rá a Szatmárnémeti VSK-ra a Sepsi Arénában. Folytatás csütörtökön, Szatmáron.

A naivság diszkrét bája és baja

A naivság diszkrét bája és baja

Nem feltétlenül ördögtől való a naivság. A rózsájára és báránykájára rácsodálkozó Kis Hercegnek legalább annyi felnőtt, mint gyermek tisztelője van, a középkori Ferenc, Assisi gyereklelkű szentje pedig több ember szívére hatott, mint száz villámot–mennydörgést szóró prédikátor. A génjeinkbe van írva – amíg a mindennapok kegyetlen smirglije ki nem töröli onnan – a jó szándék és annak feltételezése másokban. Alig csiklandozza meg fejünk búbját néhány napsugár és fülünket a rigófütty, rögvest elképzeljük, Rigó Jancsi éppen szerelmet vall, eltrillázva, hogy „Rigó Roxi, tetszel nékem, legyél hát a feleségem!”, pedig talán csak füttyöget, mint Mocskosszájú Juhász Péter, jelezvén, ez az én fertályom, ügyelj, mer’ meg-csap-lak, téé!