2018. március 21.

Vélemény

Titkosított demokrácia

Eddig csak a szóbeszéd járta, mostantól kezdve már iratok bizonyítják: az exállamfő, Traian Băsescu a szekunak dolgozott. Ezen kívül a román kémelhárításnak, és még kiderült, hogy az orosz KGB-hez is köze volt, 2004-től kezdődően pedig amerikaiaknak is szolgált. Mindez onnan tudódott ki, hogy a holland titkosszolgálat feloldotta néhány okirat titkosítását. A 2004-es év azért érdekes, […]

Bővebben
Aktuális
Az iskolázatlan ifjak jövőképe

Nincs második esély

Továbbra is kiemelt figyelmet fordít a kormány az iskola és munka közötti mezsgyén rekedt fiatalok (ún. NEET-ek) foglalkoztatására, közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor munkaügyi igazgató.

Bővebben
Aktuális
A héten még lehet regisztrálni

Fogy az idő

Aki nem regisztrált, vagy nem biztos abban, hogy korábban regisztrált-e, az térjen be az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) irodáiba, és tegye meg, illetve ellenőrizze ezt a hétvégi határidőig. Aki nem regisztrál, az nem szavazhat a magyarországi országgyűlési választásokon – hangzott el tegnap a közös EMNP–EMNT-sajtóértekezleten.

Bővebben
A nevelés a legfontosabb
Aktuális
Fölösleges a műanyag zacskók használata

A nevelés a legfontosabb

Mind azt már korábban megírtuk, idén nyártól tilos a vékony és nagyon vékony falú, fogófüllel ellátott műanyag szatyrok behozatala Romániába, jövő év január 1-jétől pedig ezek forgalmazása is. A rendelkezést a legtöbben üdvözölték, több háromszéki gondolja úgy, hogy fölösleges a sok műanyag zacskó.

Bővebben
Aktuális

Röviden

Kiállítás a víz világnapjára Védd természetesen! – ezzel a jelmondattal hirdetett pályázatot a Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal a víz világnapjára. A beérkezett munkákat Sepsiszentgyörgy főterén állítják ki. Az ENSZ és az UNESCO által rendezett víz világnapja jelmondatának megjelenítését kérte fotókon és rajzokon a vízügyi hivatal azoktól, akik beneveztek a pályázatra. Bárki jelentkezhetett, akinek a képeiben […]

Bővebben
Aktuális
A párbeszéd ellen szavaztak

Leseperték a statútumot

Ismét a román–magyar párbeszéd ellen szavaztak – állapította meg Kulcsár-Terza József annak kapcsán, hogy a képviselőház közigazgatási bizottsága tegnap 21 szavazattal kettő ellenében vita nélkül elutasította a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot.

Bővebben
Aktuális
A szakma magyarosítása a cél

Megalakult az EMÁE

A múlt héten hivatalosan is jegyezték, tehát megalakult az Erdélyi Magyar Állatorvosok Egyesülete – tájékoztatott dr. Sikó Barabási Sándor Kovászna megyei főállatorvos, az említett egyesület elnöke.

Bővebben
Az ár a szemetet is hozta
Aktuális
Véget érhet a műanyag palackok „rémkorszaka”?

Az ár a szemetet is hozta

A napokban Erdővidéken levonult áradat megmutatta azt is, mennyire vigyázunk szülőföldünkre, mennyire vesszük komolyan az elődeink által ránk hagyott természeti örökség tisztaságát, vizeinket, életterünket. A Barót-patak mentén nagy mennyiségű pillepalack akadt „horogra”, de nemcsak a vizek mente szemetes.

Bővebben
Vélemény

Válaszra várunk

2017 nyarán az Akta kábeltévével szerződést kötöttünk 2 évre, hogy az addigi 29 lejes díj helyett 25 lejt kell fizetnünk. Persze nagy örömmel írtuk alá, mert örvendtünk a 4 lejnek, amivel egy kenyeret vehetünk. Na de az örömünk nem tartott sokáig, mert minden hónapban többet és többet kell fizetni. Már elértük a 27-28 lejt, az […]

Bővebben
Vélemény

Idősek készültek a húsvétra

A szentkatolnai egyházközségben 2009-ben szerveztük meg első alkalommal az idősek és betegek készületi napját húsvétra. Akkor 36 meghívót küldtünk ki a faluba, és kb. 25 idős testvérünk volt jelen, kapcsolódott bele az ünnepségbe. Idén 10. alkalommal vettek részt ezen az ünnepségen közösségünk idős testvérei, miután a plébániai hitoktatásban résztvevő gyermekek 100 meghívót vittek el a […]

Bővebben
Vélemény

Élünk és meghalunk. De hogyan?

Fiam, húzd ki magad, amikor belépsz egy házba, és vigyázz, hogy emelt fővel távozz onnan – hallottam nemegyszer gyerekkoromban. Az életnek nevezett nagy házba is illene méltósággal belépni, és ugyanúgy távozni, ha eljön az ideje; az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az első cikkben csupán megerősíti azt a mindenkori, isteni rendet, amely bolygónkat jellemezné, ha az […]

Bővebben
Románia

Röviden

Másodszor is megszavazva A jobbközép ellenzék tiltakozása közepette másodszor is megszavazta kedden a szociálliberális kormánytöbbség a képviselőházban az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag mindhárom tervezetét. A decemberben már elfogadott törvénycsomag azért került vissza a parlamentbe, mert az alkotmánybíróság – az ellenzék óvásának helyt adva – egyes cikkelyeket alaptörvénybe ütközőnek minősített. Miután a kifogásolt előírásokat a parlament […]

Bővebben
Románia
Veszélyezteti a békés együttélést

Cucu mondjon le!

A prefektus méltóságukban sértette meg a Kovászna megyei magyarokat azzal, hogy akadályozta a békés ünneplést, és ezért le kell mondania – fogalmazott Benkő Erika képviselő keddi parlamenti felszólalásában.

Bővebben
A papír hatalma
Románia
„Halott” férfi csináltatna útlevelet

A papír hatalma

Különleges jogi helyzetben van egy férfi, akit halottként tartanak nyilván, írja a 24.hu.

Bővebben
Kik bujtották fel a románokat?
Románia
Ítéljék el „fekete március” igazi bűnöseit!

Kik bujtották fel a románokat?

Az 1990-es marosvásárhelyi „fekete március” néven ismert román–magyar véres etnikai konfliktus iratai titkosságának a feloldását, és az események újbóli kivizsgálását kéri a PNL Maros megyei szervezete, írja az MTI.

Bővebben
Érezd jól magad okosan!
Életmód
Mozgással és étrenddel a szike ellen

Érezd jól magad okosan!

Ma egészségi állapotunk megítélését az ismeretek végtelen sokasága határozza meg, pontosabban az, hogy hogyan tudunk ebben az adatrengetegben tájékozódni. A magas szintű technológiai eszközöknek köszönhetően egyre sikeresebben oldhatóak meg nagy kihívások, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy emberi testünk ugyanúgy működik, mint évszázadokkal előbb, ezért jólétünk szempontjából ugyanúgy létfontosságú a megfelelő mozgás és a táplálkozás.   A […]

Bővebben
Almás batyu
Életmód
Gondolatok a konyhában

Almás batyu

Útravaló, hamuba sült pogácsa helyett. Felajánlanám Sándornak, Józsefnek, avagy Benedeknek, ha épp erre járnának. A zsákjaikat lecserélhetik batyura. Addig pedig csodálva szemlélem a környező világot, a kavargó havat, a jégpáncélba öltözött autókat, a görnyedten siető gyalogosokat. Mindig megviccel minket a tavasz, megszoktuk, meglepetésszerűen csak az útügyet érinti, de őket nyakra-főre (ugyanis piruettező autót is volt […]

Bővebben
Magasabbra teszik a lécet
Sport

Magasabbra teszik a lécet

A sepsiszentgyörgyi Alpin SK alpesi sízői számára befejeződött a 2017–2018-as versenyidény, a klub versenyzői biztató eredményeket értek el azokon a helyi, illetve országos szintű megmérettetéseken, amelyeken indultak.

Bővebben
Stadionavató cseppnyi borúval
Sport
Maradandó élmény a háromszéki szurkolóknak

Stadionavató cseppnyi borúval

Fordulatos mérkőzés végén be kellett érnie egy ponttal a szemerjai stadionban első élvonalbeli tétmeccsét játszó Sepsi OSK-nak, amely közel 5000 szurkoló előtt egygólos hátrányból fordított, köszönhetően a Fülöp István által magabiztosan értékesített két büntetőnek. A ráadásban viszont kihagyott a piros-fehérek védelme, Voluntari pontot rabolt.

Bővebben
Kultúra

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.00 L’atelier (fran. dráma, 113 p.); 16.30 Soha nem voltál itt (am.–ang.–fr. thriller, 85 p.); 18.15 A Viszkis (magy. akciófilm, 126 p.); 18.30 Három óriásplakát Ebbing határában (am.–ang. dráma, 115 p.); 20.30 Egy fantasztikus nő (chil.–ném.–sp.–am. filmdráma, 104 p.); 20.45 Hurrikán meló (am. akcióthriller, 100 p. ). Pénztár és telefonos helyfoglalás 15 […]

Bővebben
Kultúra
A Szent György Napok kulturális hete

Lehet jegyet váltani!

A sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában, illetve a jegymester.ro honlapon jegyet lehet váltani a Szent György Napok kulturális hetének előadásaira.

Bővebben
Bravó, Kézdi!
Kultúra
Valami pezsgés, valami mozgás!

Bravó, Kézdi!

A tavalyinál sokkal több jó pályázat érkezett a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által március 26-án Kézdivásárhelyen tartandó Civil Licitre. Ebben nyilván szerepe volt annak, hogy a múlt évben nagy elégtétellel távozhattak az igényelt összeghez képest közel háromszoros támogatást elnyerő pályázók, de mindenképpen dicséretes a városi civil szervezetek ügybuzgalma és tevékenysége.

Bővebben
Iráni és indiai időutazások
Kultúra
Péter Alpárt megszólították az ázsiai tájak

Iráni és indiai időutazások

Az uzoni Erdélyi Lajos Községi Könyvtár előadóterme szolgált helyszínéül Péter Alpár képzőművész úti beszámolójának, amire Ballai Tímea Barbara könyvtáros szervezésében került sor.

Bővebben