Hirmondo

2018. március 20.

„Ez lelki tevékenység”

„Ez lelki tevékenység”

Tizenöt éve működik a maga sajátos módján a Kék Hold Táncklub, melynek tanítványai erős közösségi hálót szőttek a városban. 2002-ben az alapítók, Imreh-Marton István és Enikő még huszonévesek voltak, a korosztályra jellemző rengeteg energiát vállalkozásukba/hobbijukba fektették. Mindketten másodállásban tanították a társasági táncokat, amelyeket kolozsvári egyetemi éveik alatt sajátítottak el, s amelyeknek ilyen formában akkor még nem volt hagyománya Sepsiszentgyörgyön. Mára a helyzet radikálisan megváltozott, hiszen az évek folyamán több száz fiatalt és felnőttet köteleztek el a szórakozás e formája mellett.

Együttműködés és kisebbségvédelem

Együttműködés és kisebbségvédelem

A csütörtöki kormányinfót sok szempontból tanítani lehetne politikusnak, újságírónak egyaránt. Lázár János, az Orbán Viktor miniszterelnök kabinetjét vezető miniszter magasiskoláját adja annak, hogy miként kell tisztán, érthetően, józanul, türelemmel, érvekkel (no, meg hatalmas háttértudással) válaszolni a néha barátságosnak nagy túlzással sem nevezhető kérdésekre. A március 15-i sajtóbeszélgetés, amelyre Antal Árpád polgármesterrel együtt hívták az újságírókat, természetesen sok szempontból rendhagyónak bizonyult: nem csak azért, mert Sepsiszentgyörgyön került rá sor, igen kötetlen körülmények közepette, de a sajtó is érdeklődéssel fordult a magyar kormány szóvivője felé, aki nem maradt adós azzal, hogy felvilágosítást adjon a magyar álláspontról néhány fontos kérdésben.

Mindenkinek csak adnak

Mindenkinek csak adnak

Fergeteges volt a hangulat azon a sepsiszentgyörgyi Park vendéglőben tartott szombati találkozón, ahol a Down-szindrómások világnapja alkalmából mintegy 40–50 érintett család, 160 résztvevő jött össze ismerkedni, szórakozni, kötetlenül beszélgetni a Mozgalmas Szamaritánus Keresztyén Egyesület szervezésében. A regionális találkozóra Csíkszeredából, Udvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Kézdivásárhelyről és Brassóból érkeztek.