2018. március 2.

Aktuális

Korrumpált korrupcióellenesség

Makacsul tartja magát az a vélemény, hogy Kövesi ügyészasszony menesztésével az igazságszolgáltatás függetlenségét kockáztatnánk. A politikától!

Bővebben
Aprókra várva
Aktuális
Kezdődik a beiratkozás az előkészítőbe

Aprókra várva

Március 8-a és 26-a között zajlik az elemi osztályokba való beíratás első szakasza. A szabályzat és a beiratkozási naptár alapján az első hetekben a beiratkozás előkészületei történnek meg.

Bővebben
Aktuális

Röviden

Közös teherviselés Háromoldalú szerződést írt alá Kovászna Megye Tanácsa, és a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság a helyi önkormányzatokkal, hogy a szociális rendszerben levő kiskorúak, fogyatékkal élők és idős személyek éves költségeihez a megye települései is hozzájáruljanak. Vass Mária igazgatónő elmondta, Kovászna megyében 2017 végén 1052 felnőtt és gyermek ellátott volt a rendszerben, […]

Bővebben
Az ütős székely igazság
Aktuális
Diszkriminálnak a román köztisztviselők

Az ütős székely igazság

Anyagi támogatásban részesítik az RMDSZ, MPP és EMNP háromszéki szervezetei Leheta Lóránt Zsoltot, hogy kifizesse a háromszéki főfogyasztóvédő, Gheorghe-Mircea Diacon ellenében elveszített perben kiszabott pénzbírságot.

Bővebben
Tetszetős diákszálló
Aktuális
Megnyílt a Fidelitas Hotel és bentlakás

Tetszetős diákszálló

Hivatalosan is megnyílt Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas Hotel és bentlakás, amelyben az egyetemisták mellett akár két autóbusznyi személyt is el tudnak szállásolni. Az épületnek, amelyet sokan leányotthonként ismernek, a rehabilitáció során megőrizték egyedi jellegét, de modern megoldásokkal egészítették ki.

Bővebben
Nálunk sem idegenek a drogok
Aktuális
Háromszéki iskolákban szipóznak

Nálunk sem idegenek a drogok

Tegnap Liliana Lazea, a Kovászna megyei drogprevenciós iroda koordinátora egy felmérés kapcsán érdekes, és egyben elgondolkodtató tényeket ismertetett a helyi médiával a háromszéki diákok drogfogyasztási szokásairól. Kiderült, hogy mifelénk a heroin sem ismeretlen, a legnépszerűbb a cannabis, a legkönnyebben beszerezhető a Prenadez.

Bővebben
Közlemény

Az EMGE-Szövetség is segít a regisztrációban

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségének (EMGE-Szövetség) elnöke és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke tartott sajtótájékoztatót február 27-én, Kolozsváron. Mint kiderült: a hétvége folyamán tisztújítást tartott az EMGE-Szövetség, amely a Kárpát-Medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának szervezeteinek közös kezdeményezéseként segít a Minority SafePack iktatásához szükséges aláírásgyűjtésben. Az EMGE-Szövetség Erdély egyetlen […]

Bővebben
Vélemény

Vegyen hintót kedvenc politikusának

Ha Paul Joseph Goebbels idejében lett volna közösségi média, akkor (talán) még ma is a győztes római hadvezéreket dicsőítő kézmozdulattal köszöntenénk egymást. De ez disztópia, azonban nem kell messze mennünk, hogy lássuk, mire képes egy jól felépített propaganda napjainkban. Jó példa erre a magyarországi választások előszele vagy tornádója, amely tombol a közösségi médiában, ahol a macskás videók helyét átvették a politikusok és a mémek.

Bővebben
Most törvényesen vágják?
Románia
Csökkent az illegális fakitermelés

Most törvényesen vágják?

2017-ben csökkent az illegális fakivágások száma, a 2016-ban jegyzett 47.788 köbméterről 47.713 köbméterre, az okozott károk pedig meghaladják a 13,4 millió lejt, derül ki a Romsilva Országos Erdészeti Igazgatóság csütörtökön közzétett adataiból, amit az Agerpres hírügynökség idéz.

Bővebben
Ötből egy fiatal elhúzott
Románia
Baj van Köpecen, s még lesz!

Ötből egy fiatal elhúzott

A Friedrich-Ebert-Stiftung România által készített társadalmi elemzése szerint a 25 és 39 év közötti romániaiak húsz százaléka több mint egy évnél hosszabb időre elhagyta az országot.

Bővebben
Románia

Röviden

Beköszöntött a kánaán Amint arról beszámoltunk – és Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter újfent megerősítette – március elsejével az eddig 4.000 lejt kereső főorvosnak 15.000 lejre nő a bére. A szaktárca vezetője azt mondta: a március elsejétől hatályba lépő intézkedés kivétel nélkül minden orvosra és orvosi asszisztensre érvényes. „Az egészségügyben valóban nagyon nagy fizetések lesznek, […]

Bővebben
Timmermans elégedett
Románia
Erősödött az igazságszolgáltatás?

Timmermans elégedett

Az elmúlt években jelentős előrelépést tett Románia az igazságszolgáltatási rendszer megerősítése terén – nyilatkozta tegnap Bukarestben az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans.

Bővebben
A bölöni várat a németek is lőtték
Kultúra
Rejtélyes sírkamra és alagút a templom alatt

A bölöni várat a németek is lőtték

Mint köztudott, Bölön különös formájú unitárius templomát a 19. század végén építették, egyrészt szükségszerűségből, mert a hívek megnövekedett létszáma nagyobb templomot követelt, másrészt kényszerből: a régi templom 1890-ben egy földrengés következtében annyira megrongálódott, hogy már nem lehetett újraépíteni. Kozma Albert, Bölön jelenlegi unitárius lelkésze nemrég az építés egészen rendhagyó részleteiről tett említést.

Bővebben
Előpatak régi képeslapokon
Helytörténet

Előpatak régi képeslapokon

Előpatak Őskútnak nevezett borvízforrása körüli terület betelepítése az 1770–80-as évekre esik, amikor gróf Nemes János Háromszék főkirálybírója felismeri a környék ásványvizeiben rejlő gyógyító lehetőségeket, és 1772-ben a svájci üdülőhelyek épületeinek stílusában felépíti Svájcinak nevezett villáját, példát mutatva ezzel a további építkezésekhez a környéken levő birtokaik révén érdekelt Mikó, Béldy, Székely és Gidófalvi családoknak.

Bővebben
Márciusi tél
Cseperedő

Márciusi tél

Mikor a naptár lapját átfordítjuk márciusra, az embert átjárja a természetnek növekedést adó ereje. Ez a láthatatlan erő felébreszti a természetet: előbújik a hóvirág – ami nálunk a kertben már január végén megtette –, kifakad a barka, megérkeznek az első vándormadarak, a seregélyek, de még az embert is jókedvre deríti. Ez így volt régen is, és így van ma is. Márciust írunk, várjuk a gólyákat haza, habár úgy tűnik, mintha most kezdődne el az igazi tél, de tudjuk, hogy a hónap közepére már ereje lesz a napnak, ami megpecsételi a tél rúgdalózását.

Bővebben
Véradó nap az óvodában
Cseperedő
Nyílt nap a Benedek Elek oviban

Véradó nap az óvodában

Jócselekedettel egybekötött nyílt napot tartottak február utolsó napján a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthonban. A szülők betekintést nyerhettek a gyermekek szabad tevékenységeibe, a sarkak, kuckók világába, a tornateremben berendezett véradó központban pedig minden felelős felnőtt önkéntes véradó lehetett.

Bővebben
A szép magyar beszédért
Cseperedő
Versmondó vetélkedők a Mikesben

A szép magyar beszédért

A Mikes Kelemen Elméleti Líceum 74 kisdiákot fogadott a Kányádi Sándor szavalóverseny és a Vidám Versek Versmondó Verseny körzeti szakaszára a Mikes-mikrocentrumhoz tartozó iskolákból.

Bővebben
A matematika, mint kedvenc tantárgy
Cseperedő
Kitartás, következetesség, eredményesség

A matematika, mint kedvenc tantárgy

Bereczki Anna a Mikes Kelemen Líceum hetedik osztályos tanulója. Harmadik osztályos kora óta jár matematika versenyekre, idén az országos magyar matematika olimpián minisztériumi dicséretben részesült és meghívást kapott a nemzetközi versenyre. A felkészülésről, tervekről és persze a számok világáról beszélgettünk Annával, és tanárával, Varga Csillával.

Bővebben
Sport

Röviden

Szatmári óvás A Szatmárnémeti VSK megóvta a vasárnap este elvesztett női kosárlabda kupadöntőt, mivel vezetői szerint a sepsiszentgyörgyi csapat nem tartotta be a szakszövetség (FRB) idegenlégiósokra vonatkozó szabályzatát. A szatmáriak a vesztes döntő után elsősorban a játékvezetést okolták a vereségért, aztán Vogel László klubelnök bejelentette, hogy megóvják a végeredményt, és újrajátszást kérnek, semleges pályán.

Bővebben
Sport

Az időjárás beleszólt

Amint arról beszámoltunk, a zord időjárási körülményekre hivatkozva a Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) elhalasztotta az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rájátszásának hétvégi rajtját, az előzetes elképzelés szerint egy hetet csúszik a play-off és a play-out első fordulója. A play-outban érdekelt Sepsi OSK várhatóan március 10-én, szombaton 18 órától lép pályára a Concordia Chiajna otthonában.

Bővebben
Sportajánló a hétvégére
Sport

Sportajánló a hétvégére

Műjégpálya-avató Kétnaposra módosult a kézdivásárhelyi műjégpálya avató-ünnepsége, amely ma 17 órától a HC Bikák és megyeszékhelyi Királypingvinek közti barátságos jégkorongmérkőzéssel kezdődik. 20 órától a népszerű yesyes zenekar koncertezik, majd 22 órától DJ Rollar biztosítja a jó hangulatot a jégdiszkóhoz. Szombaton 17 órakor U12-es és U14-es jégkorongmérkőzéssel folytatódik az ünnepély, majd 18 órától tartják a hivatalos […]

Bővebben
Kultúra

Röviden

MŰVÉSZ MOZI Pénteken 16.00 Fekete Párduc (am. akciófilm, 134 p.); 16.15 Hihetetlen történet az óriás körtéről (dán animációs film, m. sz., 80 p.); 18.00 A Viszkis (magy. akciófilm, 126 p.); 18.30 A víz érintése (am. dráma, 123 p.); 20.30 Vörös veréb (am. thriller, 142 p.); 20.45 Éjszakai játék (am. vígjáték, 100 p.). Szombat 11.00 Hihetetlen […]

Bővebben
Kultúra
Nem csak a bulin lesz a hangsúly

Új fesztivál Besenyőn

Első alkalommal szervezi meg a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Fejlődésért Egyesület a Rakpart Fesztivált, a Besenyői-tó partján. A július 19–21. között sorra kerülő rendezvényen ismert erdélyi és magyarországi zenekarok lépnek fel, illetve különböző oktató jellegű programokkal és előadásokkal várják az érdeklődőket.

Bővebben
Közszolgálat egy életen át
Kultúra
Visszaemlékezés egy tartalmas életútra

Közszolgálat egy életen át

Időbeni és térbeli utazást tehettek mindazok, akik kedd este részt vettek Török Árpád nyugalmazott sepsiszentgyörgyi földrajztanár legújabb könyvének bemutatóján a Székely Nemzeti Múzeumban. Az Emléktöredékek útikönyve címet viselő kötetben ugyanis nem csak egy nemzete iránt elkötelezett tanító gazdag életútját teszi közkinccsé a szerző, hanem az általa bejárt és belakott vidékek múltját és jelenét is.

Bővebben