Hirmondo

2018. február 20.

Rétyi gazdasszony dobbantott

Rétyi gazdasszony dobbantott

A rétyi Péter Annamária farmján a múlt héten nyílt napot tartottak, amely a Bethlen Gábor Alap által támogatott pályázat utolsó mozzanataként valósult meg. A fiatal gazdasszonyt a tanyára kilátogató vendégek mellett a helyi polgármester is köszöntötte, gratulálva neki a pályázatnak köszönhetően hét Aberdeen Angus tenyészmarha vásárlására fordított 3 millió forintos összeghez, amely a 34 éves hölgy merészségének egyfajta jutalma. A gazdasszony terveit osztotta meg lapunkkal.

Maguknak bizonyíthatnak a nők

Maguknak bizonyíthatnak a nők

A glamour (jelentése varázslatos szépség, ragyogás) olyan fényképészeti műfaj, amelynek célja a modell szépségének kiemelt ábrázolása. A stílus gyakran ötvözve használja a sminkelés, fodrászat, retusálás és a világítás technikáit, ezzel is hangsúlyosabbá téve a fotóalany szépségét, elkendőzve esetleges hibáit. Természetéből adódóan az ábrázolt modellek leggyakrabban csinos, fiatal hölgyek, azonban a hasonlóság ellenére a glamour nem azonos az akt-, vagy az erotikus fotó műfajával – olvasható a Wikipedia meghatározásában. Ezt szükségesnek véltük idézni, hiszen nálunk kevésbé ismert, kevésbé gyakorlott fotós műfajról van szó. És mert mindennek oka és célja van – annak is, ha valaki glamourfotózásnak veti alá magát, annak is, ha valaki ebben a műfajban feszegeti alkotói határait –, a műfaj háromszéki pionírjait, Kátai Jocót és Kátai Juditot vetettük alá a keresztkérdéseknek.